Az újabb bajnoki címért utaznak

facebook megosztás

Befejező szakaszához érkezett az NB I-es sakk csapatbajnokság küzdelemsorozat és az utolsó két fordulót a fővárosban rendezik, ahol a bajnoki címvédő és listavezető Aquaprofit-NTSK szombaton a Pénzügyőrrel, vasárnap pedig az MTK-val mérkőzik.


Az újabb bajnoki címhez nagy összpontosításra lesz szükség a kanizsai sakkcsapat részéről

Fotó: Polgár László

A kanizsaiak a csapatpontokat tekintve tizenkettővel állnak az élen, ugyanannyit szerzett eddig a második DVTK és a harmadik Atomerőmű SE Paks csapata is, viszont a táblapontokat tekintve a nagykanizsaiak előnye 5,5 pont.

Elsőként szombaton 15 órától a VI. kerületi Benczúr Hotelben az Aquaprofit-NTSK a hatodik Pénzügyőr SE-vel mérkőzhet.

- A Paks elleni szerencsétlen történés, vagyis a vereségünk miatt a hátralévő két körben nem hibázhatunk – mondta el Papp Nándor, a kanizsaiak csapatvezetője. - Nem is akarunk persze hibázni, ráadásul közvetlen ellenlábasainknak amúgy is kellemetlenebb ellenfeleik vannak. Semmit sem szeretnénk a véletlenre bízni, így csapattagjaink már pénteken a fővárosba érkeztek, nem szabad, hogy bármiféle gond is előálljon és mindenki csak a meccsekre hangolódhasson. Ahogy persze a Pénzügyőrt, úgy vasárnap 10 órától a sereghajtó MTK-t sem szeretnénk félvállról venni, bár ellenük a siker még inkább kötelező kategóriába sorolandó.

S ha minden a legkedvezőbb forgatókönyv szerint alakul, a Nagykanizsa ismét sakk bajnoki címet ünnepelhet.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.