„Csak akkor leszünk méltók hős elődeink áldozatára, ha magyarként élünk és munkával, tettekkel hozzájárulunk a nemzet boldoguláshoz.”

facebook megosztás

"170 éves Magyar Honvédség pedig jelképe ennek az összetartozásnak." Nemzetünk megszületésével egykorú a Magyar Honvédség, ezért is fontos az emlékezés, fogalmazott beszédében Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere. - A nemzetünknek a védelme, hogy itt béke legyen, nyugalom legyen és nyugalomban tudjunk dolgozni ezért a hazánkat mindig védeni kell. Ez mindig fontos volt, elődeink ezt tették, hála érte. Emlékeznünk kell, emlékeztetni kell erre és nekünk mostaniaknak is ezt kell tennünk - tette hozzá Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.


Megemlékező beszédet mond Lajkó Tibor hadnagy

Az eseményen Lajkó Tibor hadnagy kiemelte: 1848. március 15-én egy nemzet született Európa szívében, amely le akart számolni a berögzött, avítt társadalmi rendszerrel, és a fejlődés rögös útjára kívánt lépni. Hozzátette: a 170 évvel ezelőtti összefogáshoz hasonlóra manapság is nagy szükség van. - Az összefogásra a gyorsan változó világunkban egyre nagyobb szükség mutatkozik. Ehhez közös célokat kell találnunk saját köreinkben, közösségeinkben. 14,5 millió embernek a világon van egy közös célja: magyarként élni és munkával, tettekkel hozzájárulni nemzetünk boldogulásához, fennmaradásához, hiszen csak ekkor leszünk méltók hős elődeink áldozatára - mondta Lajkó Tibor hadnagy. 

A megemlékezésen a Honvéd Kaszinó Énekkara is közreműködött, a résztvevők pedig megkoszorúzták a 20-as gyalogezred emlékhelyét.   

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.