Egy hét múlva rajtol a tizedik sárkányhajó roadshow

facebook megosztás

Egy hét múlva rajtol a tizedik sárkányhajó roadshow. A verseny első napján a gyerekek, a másodikon pedig cégek, baráti társaságok mérik össze tudásukat. A szervezők továbbra is mindenkit arra bíztatnak, hogy jelentkezzenek és próbáljak ki ezt a Kínából származó sportágat.

A 10. roadshow-ra már több iskola és baráti társaság is jelentkezett. Dénes Sándor polgármester szerint még mindig érdemes feliratkozni, hisz a sárkányhajózás óriási közösségkovácsoló erővel bír. – Én arra kérném az intézményeket, intézményvezetőket, a gyermekek osztályfőnökeit, hogy jelentkezzenek, hiszen ez egy kiváló csapatépítő tréning. Már sokan jelentkeztek, de lehet még mindig jelentkezni, van rá lehetőség. Minél többen ezt tegyék meg, hiszen ezzel az osztályok közösségét építik. A gyerekeknek pedig egy nagyon kellemes napot fognak tulajdonképpen ajándékba adni – mondta a polgármester.

A jövő pénteki és szombati sárkányhajó versenyek után vasárnap is a sporté lesz a főszerep a Csónakázó-tó körül. – Az első nap folyamán az iskolákat, középiskolákat várjuk versenyezni. Szombaton pedig cégeket, településeket, baráti társaságokat. Ezen kívül úgy fog alakulni a hétvége, hogy a harmadik nap már nem a sárkányhajósoké lesz, hanem a kajakos gyerkőcöké. Ők egy országos rendezvény állomásaként az Eszkimó-Indián Régiós Játékokon vesznek részt – fogalmazott Cséplő László, a NAVI SE elnöke.

A jövő hétvégi rendezvényre a szurkolókat is várják a rendezők. A kiváló hangulatról egy lemezlovas gondoskodik majd, a regisztrált csapatok pedig főzhetnek is a helyszínen. A Csónakázó-tóban fürödni ugyanakkor továbbra sem engedélyezett.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.