Együttműködés a kormánnyal

facebook megosztás

A korábbi két ciklushoz hasonlóan, a most alakuló új kormánnyal is együttműködési megállapodást kíván kötni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

"Elég jól látjuk már a kormányalakításnak az összefüggéseit…"
2010-ben válságkezelő, 2014-ben konszolidációs gazdaságpolitika kezdődött Magyarországon, fogalmazott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Nagykanizsán. Parragh László szerint most új korszakba léptünk, amelyben a fenntarthatóságot kell biztosítani, az elért eredményeket pedig tovább erősíteni. - Szerintem most a 2018-as kormányzatnak az a feladata struktúrájában, filozófiájában, gondolkodásmódjában, hogy egy tartós növekedésipályáját építsen föl és lehetővé tegye az országnak azt, hogy ezen a tartós növekedésipályáján maradhasson. Ez szolgálná megítélésem szerint, nemcsak a vállalkozók, hanem valamennyi magyar állampolgár életét - fogalmazott Dr. Parragh László az MKIK elnöke.

A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamra küldöttgyűlésén a szervezet elnöke, Polay József beszámolt az elmúlt évek eseményeiről, az eredményekről és arról az észak-olaszországi útról is, amelynek az volt a célja, hogy Kanizsára csábítsanak vállalkozásokat. A megkezdett munkát idén folytatni szeretnék. - Ezeket a megkezdett külkapcsolatokat forintra szeretnénk váltani, vagyis ennek legyen érezhető látszata is. Tehát legyen olyan dolog, hogy ez megvalósul, legyen cég, amelyik már idejön és legyenek megfelelő számú olasz vállalkozók, akik idejönnek. Illetve közvetlen a határ mellett dolgozó vállalkozókkal az együttműködést segítsük - mondta Dr. Polay József a NAKKIK elnöke.

A küldöttgyűlésen Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere elmondta: fontosak az ilyen tanácskozások, amelyeken iskolák és cégek képviselői megoldásokat keresnek például a szakemberhiány leküzdésére is. - Most már azt hallom, bárkivel beszélgettem – akár most itt a szünetbe, ahogyan érkeztem – azt mondják: polgármester úr, sajnos nem találunk szakképzett munkaerőt. Valahol azt olvastam nem rég, hogy - nemcsak itt nálunk Magyarországon – a 2018-as esztendő és az azt követő évek legnagyobb kihívása az lesz, hogy nem lesz elég szakképzett munkaerő, aki dolgozna - hangsúlyozta Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.

A küldöttgyűlésen több kategóriában is díjaztak vállalkozásokat és diákokat is. Az egyik legnagyobb elismerést Bicsák Miklós kapta. A több mint 50 éve működő vállalkozásáért gyémánt fokozatú jubileumi díszoklevelet vehetett át.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.