Gyermeknapot tartottak a nagyrécsei iskolában

facebook megosztás

A nagyrécsei és a gelsei lányok összecsapása (képünkön) zajlott ma délután a gyermeknap keretében. A programok szervezésénél a régi kapcsolatok sokat segítettek.

– Focinál már visszatérő a gelsei iskola, a programoknál pedig vannak olyan szülők, falubeli emberek, akik valamihez értenek - arcfestéshez, csillámfestéshez. Őket is bevonjuk, a kutyás bemutató is ilyen kapcsolat révén jött létre, de a népi játszótér is ilyen, mert régi kapcsolatokra vezethető vissza – fogalmazott Horváth János igazgató.

Azok sem unatkoztak, akik nem a pályán vagy annak szélén voltak, hiszen többféle szórakozási lehetőségből lehetett választani.

– Ez az egész csillámfestés, meg ez a foci is most izgalmas, minden nagyon tetszik – említette Kauker Jázmin.

A kisebbek legnagyobb örömére nem hiányzott a gyermeknapi programkínálatból az ugrálóvár és a kézművesség sem.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.