Győzött a Pampalin plüssmackója

facebook megosztás

Mintegy tízezren kedvelték a PEN Facebook-oldalán a raklapfestő verseny résztvevőinek alkotásait. A kanizsai kampusz minden egyes csapat kidíszített raklapját feltöltötte oldalára és ezzel elindított egy közönségszavazást. A legtöbb voksot a Palini-iskola csapata, a Pampalin kapta, amely egy plüssmackót festett meg.


A raklapfestő verseny győztes alkotása és megfestői

– Tulajdonképpen az a csapat nyerte meg – négy nagyon ügyes fiatal hölgy – akik minél jobban és minél összetettebben tudtak mozgósítani. Itt aztán beszállt apraja nagyja és, hogy a nagyságrendjét lássuk ennek a dolognak az első helyezettnek több mint 500 szavazata volt, amit Facebookon keresztül gyűjtött be, a második helyezett pedig tizenvalahánnyal maradt le tőle. Tehát, hogyha a 80 csapat esetében végig gondoljuk, hogy ez hány emberhez hány féle módon jutott el ennek a híre, hogy Nagykanizsán raklapfestő verseny van, gyere, segíts barátom. Én is lájkoltam a te képedet, most te lájkold az enyémet, szóval ennek a közösségi, hálózati hatása, barátsággyűjtő hatása, tartozol nekem hatása ez sok ezer embert elért – mondta Dr. Birkner Zoltán kampuszigazgató.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.