Holnap ítélet születhet F. Gy. bűnperében, aki kis híján 13 millióval rövidítette meg az állami költségvetést

facebook megosztás

Holnap a vádlottat és a tanúkat is meghallgatja majd a Zalaegerszegi Járásbíróság, amelynek függvényében akár ítélet is születhet a költségvetési csalással vádolt F. Gy. bűnperében, aki kis híján 13 millió forintos kárt okozott a Magyar Államnak.

A Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Gaider Bálint vezette büntetőtanácsa elé lesz hivatalos holnap a költségvetési csalással vádolt F. Gy., aki a vádirat szerint egy zalaegerszegi székhelyű Kft. vezetőjeként követett el bűncselekményeket. Az ügyészek szerint a 2014. évben a társaság árbevételének egy részét és az azt terhelő adót is eltitkolta, a tevékenységi körében kiállított számlákat pedig nem szerepeltetett a Kft. könyvelésében, illetve adóbevallásában sem. A 2015. adóév vonatkozásában adóbevallást nem nyújtott be. F. Gy. a trükközéseivel az állami költségvetésnek összesen 12 millió 890 ezer 321 forintnyi vagyoni hátrányt okozott.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.