Kanizsai diákok próbálhatták ki a bírósági beszédleíró programot

facebook megosztás

A Nyitott Bíróság program keretében irodai titkárnak tanuló diákok ismerkedtek meg a beszédleíró programmal a Nagykanizsai Járásbíróságon. A kanizsai diákok látogatásáról dr. Vándor Virágtól, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjétől érdeklődtünk.

– A Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző Iskolájának ügyvitel ágazatán tanuló 10 diákot és kiérőjüket még 2018 áprilisában, dr. Hajdu Ildikó, a Nagykanizsai Járásbíróság elnöke köszöntötte a dél-zalai város bíróságán.

A bíróságokon folyó ügyviteli munkáról – mint egy lehetséges, jövőbeni munkahely rejtelmeiről –, illetve a beszédleíró program használatáról dr. Kupits Kitti bírósági titkár tájékoztatta a fiatalokat, majd a gyakorlatban is bemutatta a program használatát. Sőt, a bátrabbak ki is próbálhatták a beszédet azonnal szöveges formában megjelenítő technikát – foglalta össze röviden a kanizsai diákok látogatását dr. Vándor Virág.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.