Kiváló aranyminősítést kaptak a thúrys népdalénekesek

facebook megosztás

Két kiemelt aranyminősítést is hazahoztak egy megyei népdalversenyről a Thúry-iskola tanulói. A fiatalok kiscsoport és énekegyüttes kategóriában indultak a Tiszán innen – Dunán túl gyenesdiási fordulóján.

Szép sikereket értek el a szakképzős diákok a népdaléneklési minősítő verseny megyei fordulóján. A kiemelt aranyminősítéssel díjazott Thúry Énekegyüttest tíz fiatal alkotja. – Amikor ott voltunk, és felálltunk a színpadra, jó érzés kerített hatalmába, hiszen barátokkal együtt énekelhettünk. Az egész csoport egyszerre kezdte el, egy emberként mozogtunk és énekeltünk – mesélte Flórek Viktor.

Az énekegyüttes tagjai közül három lány a kiscsoportok versenyében is megmérettette magát: a Violák szintén a legjobbak között végzett. – Nagyon izgultunk, de megbeszéltük, hogy egymásba karolunk, és úgy megyünk fel a színpadra. Mosolyogva kezdtünk, nagyon élveztük. Szerintem nagyon jók voltunk, és mivel egyforma hangszínünk van, úgy hangzott, mintha egy ember énekelne. Nagyon szépen hangzott szerintem – vélekedett Bogdán Elizabet.

A thúrys diákok a szakmai zsűrit is lenyűgözték: előadásuk után Maczkó Mária népdalénekes és ifjabb Horváth Károly népzenész külön is gratulált nekik. A diákok felkészítő tanára büszke a két csapatra, amelynek tagjai a szabadidejüket nem sajnálva készültek a versenyre. – A szakgimnáziumokban és a szakközépiskolákban nincsen énekóra, az új kerettantervvel ez megszűnt. Igazából 11. osztályban, művészetek óra keretében találkoznak zenével a gyerekek. Én a 10.A-sokra építettem ezt az énekegyüttest, és azért, mert őket tanítom történelemből – fogalmazott Püspökiné Jámbor Zsuzsanna pedagógus.

A két csapat repertoárjában zalai népdalok szerepeltek, hiszen a 16. alkalommal megrendezett verseny célja a zalai népdalkincs megismertetése és népszerűsítése volt. A kétnapos programon csaknem 700 diák vett részt.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.