Különleges receptek, finom ételek

facebook megosztás

Készülnek a finom ételek az egyik zalakarosi hotel konyháján. A szakácsok tízféle ételkülönlegességet készítettek el. Az ételeket Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. által meghirdetett receptverseny beküldött ételeiből választották ki. A megmérettetésre - két kategóriában - több mint 100 recepttel neveztek, ebből választották ki a legjobb 10-10 ételt. A beküldök 85 százaléka amatőr szakács volt.

– Klasszik kategóriában, ahol inkább a tradicionális, zalai mesterektől és a nagyszülőktől ellesett ételeket, recepteket vártuk. Illetve egy felütéssel kerestük az ország első wild food ételét, ahol viszont nem volt területi megkötés, az ország bármely szegletéből érkezhettek receptek.Most a klasszik kategóriának a tíz döntését fogjuk a zsűri társaimmal megkóstolni és ezek közül választjuk ki Zalakaros kedvenc ételét – mondta Kovács Szabolcs a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.


Az ételeket kóstolja a szakmai zsűri

Az ítészek szerint a receptek kiválóak, az ételek pedig nagyon finomak. Nem is csoda hiszen igazi különlegességeket tálaltak a zsűri elé, mint például a csicsóka pürével készült fácán mell, az omlós nyúlcomb vagy éppen a savanyú szarvastüdő leves.

Meglepő módon nagyon sok kreatív recept érkezett, sokkal több mint tavaly. Mind megvalósítható, sőt nagyon szép és elegáns ételeket lehet belőle kihozni. Kollégáim, akik most elkészítették ezeket az ételeket, tálalják is a mi elképzeléseink szerint – fogalmazott Bai Tamás a Hotel Karos Spa konyhafőnöke.

Arra azonban egyelőre még várni kell, hogy melyik lett a győztes recept. Az eredményhirdetést május 15-én kedden tartják egy másik zalakarosi hotelben. A legjobb ételeket egyébként szeretnék beépíteni a zalakarosi éttermek kínálatába.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.