Néptánc és klasszikus balett a színpadon

facebook megosztás

Mintegy 150 gyermek produkciójának tapsolhatott a közönség tegnap este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.

A művészeti iskola hét kihelyezett tagozaton, Kanizsa mellett Szepetneken és Zalaszentbalázson oktatja növendékeit. A több mint 150 gyermek nagy része néptáncos tudását alapozza meg. – Azért választottam ezt a táncot, mert szerintem nagyon jó így táncolni, különböző táncokat tanulunk, a többiek között nagyon jó lenni, nagyon jó játékokat tanulunk folyamatosan és a tanárunk is nagyon jó – nyilatkozta Mismás Petra. 


Mintegy 150 gyermek produkciójának tapsolhatott a közönség tegnap este (Fotó: Gergely Szilárd)

A táncosok egy része első ízben lépett fel nagyszínpadon, élő zenei kísérettel. A talpalávalót a Bojtár Együttes biztosította. – A tánc napja az egyrészt a tánc ünneplésére szerveződött, valamint jogszabályi előírás, hogy minden gyermeknek minden évben biztosítani kell egy fellépést. Úgy, mint a zeneiskolásoknak a növendékhangverseny, a táncosoknak ez az a nap, amikor közönség előtt megmutatkoznak, s mivel a táncosok együtt kívánják a nagyszínpadot, így az összes táncos ezen a napon mutatja meg tudását – fogalmazott Baráth Zoltán, a FFZAMI igazgatója.

A Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola táncosainak fellépése egyben vizsga is volt. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.