Pavilon Napok tizenharmadszor

facebook megosztás

Táncoltak, találós kérdésekre válaszoltak és nagyokat kacagtak a gyermekek a Mandula Színház előadásán. A mintegy 90 óvodás két Mátyás királyról szóló mesét hallgathatott meg a nap indításaként. A háromnapos programsorozat péntek délutáni programjaihoz a szülők, családtagok is csatlakoztak.


A Pavilon Napok délelőtti programja egy örök kedvenccel, közös fagyizással zárult

– Az idén a Családok évében telik ez a program, hiszen mindig nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a szülőknek minél több betekintési lehetőséget biztosítsunk és bevonjuk őket az óvoda mindennapi életébe. Egész évben rengeteg programra hívjuk és várjuk a szülőket, hogy minél több közös élményt, minél több tapasztalatot gyűjthessenek nálunk szülők és gyermekek egyaránt - mondta Bebők Mariann, a Kossuth Óvoda vezetője.

A színház után az udvaron folytatódott a program, ahol Lóki György három különleges madarat mutatott be a gyermekeknek. A solymász baglyot, héját és sólymot hozott magával. 

– Az óvodás korú gyermekek meglepően tájékozottak és közel állnak még ezekhez a madarakhoz, ezekhez a minőségekhez, mert itt tulajdonképpen alapvető, ősi tulajdonságokat, minőségeket hozunk be közéjük, és ilyen formán módjuk van megtapasztalni, érintkezni, és komoly tartalmakat tudnak meríteni belőlük. Meggyőződésem, hogy komoly hozzáadott érték ez az iskolai és óvodai neveléshez, oktatáshoz - tette hozzá a solymász.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.