Végvári Vasember Viadal

facebook megosztás

Reggel nyolckor indultak a viadalra a végvári vitézek. A megmérettetésen idén is általános és középiskolások vettek részt. Az erőpróbán a kanizsaiak mellett a már hazatérő magyarkanizsaiak is indultak, és idén első alkalommal Várpalota is képviseltette magát csapatokkal.

Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetőjének vezényletével indult a nap, a csapatokat a „várkapitány”, Dénes Sándor polgármester köszöntötte. A diákoknak a végvári vasember viadalon elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldania. – Így pedig megismerik a város történelmét, Thúry György várkapitány életét, aki a kanizsai vár védője volt, védte a hazát. És természetesen a csapatszellem is megjelenik itt, hiszen tízfős csapatok viaskodnak egymással – fogalmazott a polgármester.


Felsorakoztak a csapatok (Fotó: Gergely Szilárd)

A csapatok, mielőtt elindultak volna a különböző állomáshelyekre, esküt tettek az Erzsébet téren. A viadal a kanizsai Thúry-emlékév egyik kiemelt rendezvénye. A szervezés, lebonyolítás és a várkapitány emlékének őrzésében szerves részt vállal a Thúry Vitézlő Oskola. – Öndicséretbe nem szeretnék belemenni, de ami nekem jó élmény volt, az a legények, leányok esküje volt. Mert nagyon szépen megfogalmazott gondolatok voltak, és olyan hazafias, dicsőítő érzéseket keltettek az emberben, amit, ha komolyan is gondolnak, akkor jó dolgunk lesz. Vagyis a következő generációnak jó dolga lesz – fogalmazott Vörös András, az oskola vezetője.

Számos ügyességi és mókás próba várt a vitézekre. Az 56-os emlékkertben hordógurítás volt a feladat. Kanizsa végvári katonái nagy ünnepséget tartottak a sikeres portya után, és hordószámra vitték a nemes nedűt a katonáknak. A megmérettetést messziről érkezett csapatok is vállalták. Várpalotáról két középiskola képviseltette magát. – Mi elsősorban honvédelmi oktatást folytatunk, úgyhogy a mi fiataljaink szívesen vesznek részt ilyen viadalokon. A „thúrysták” – ahogy mi nevezzük őket, ők meg természetesen a nevüket és az ügyességüket adják ehhez a vetélkedőhöz – mondta el kérdésünkre a várpalotaiak egyik kísérő tanára, Sándor Zsuzsanna.


A legváltozatosabb próbatételek vártak a vasemberekre (Fotó: Gergely Szilárd)

A diákok nem unatkoztak a viadal során, örömmel vették az akadályokat.  A vendégek a verseny közben Nagykanizsával is megismerkedtek. – A város nagyon szép, a főtér különösen tetszik nekünk. Nagyon szép volt a reggeli megnyitó is, a viadalon még csak a felén vagyunk túl, de már érezni a fáradtságot. De nagyon érdekesek a feladatok, kihívással teliek – árulta el a várpalotai Thuri György Gimnázium tanulója, Rémai Martin. Az általános iskolások a délutáni órákban, a középiskolások pedig éjfélkor fejezik be a viadalt.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.