Visszatekintő: Rekordok születtek a Spartan kanizsai futamán

facebook megosztás

8 kilométer, több mint 20 akadály, közel 20 ezer látogató. Ez mind jellemezte a Spartan Race nagykanizsai futamát, azt a versenyt, amely magyarországi, sőt európai szinten is új rekordokat állított fel. Nemcsak a pályát teljesítő harcosok, de a város is jelesre vizsgázott és bizonyította, alkalmas arra, hogy egy több tízezer embert megmozgató rendezvényt befogadjon.

Hosszas szervezés, egyeztetés, majd az utolsó héten lázas építési munkálatok előzték meg a futamot. Pár nap alatt a „nyugalom szigetének környékét” igazi harctérré változtatták. A nagykanizsai futam mutatói még a szervezők elvárásait is felülmúlták.

– Közel 8 ezer fő regisztrált, bár közülük majd 400-an nem jöttek el, ami számunkra is meglepő volt, de úgy gondolom, hogy mindenképpen bánhatják. Ám, még így is jócskán megdöntöttük az eddigi CEU-régió (közép-európai) rekordját, sőt idén egész Európáét - kezdte az összegzést Sisak Zsófia, a Spartan Race Hungary versenyigazgatója. - Szintén rekord, hogy 1400 gyerek résztvevőnk volt a Kids-futamon, s külön öröm, hogy 333-an indultak a jótékonysági futamunkon is. Így közel két és fél millió forinttal tudjuk támogatni a nagykanizsai gyermekotthont. Csak tippelni tudtuk, de a futam napján versenyzőkkel, nézőkkel együtt több mint 20 ezer ember fordult meg a Csónakázó-tónál. Várakozásunkon felül sikerült a futam, szinte hihetetlen, hogy csak pozitív visszajelzést kaptunk a versenyzőktől és a nézőktől egyaránt.

A férfi elit futam legjobb magyar eredményét Kívés Bendegúz érte el, aki alig több mint 40 perc alatt teljesítette a távot, és ezzel a második helyet szerezte meg. A Spartan őshazájában, Amerikában is versenyző sportoló rendkívül elégedett volt a kanizsai futammal. – Jó pálya volt, komoly emelkedőkkel és kiváló akadályokkal tűzdelve. Nagy része jól futható volt, de több helyen keményen kellett előrenyomulni  – vélekedett Kívés Bendegúz.

A verseny előtt az egyik legsarkalatosabb kérdés az volt, hogy a szervezők miként tudják megoldani a parkoltatást. Szerencsére ez is hiba nélkül lezajlott, sem forgalomfennakadás, sem baleset nem történt a futam ideje alatt. – Mi azt az információt kaptuk – árulta el Sisak Zsófia –, hogy a városban még nem volt ekkora rendezvény, ezért a rendőrséggel közösen egy teljesen új parkolási tervet dolgoztunk ki. Kértük, hogy a Csónakázó-tó környékére csak azok érkezzenek autóval, akiknek nagyon korán van a futama, hiszen várhatóan a tó környékén a parkolóhelyek reggel 7-re már megtelnek. Ez tulajdonképpen majdnem percre pontosan így is történt. A Kanizsa Centrum mellett kialakítottunk egy szinte korlátlan méretű parkolóhelyet, de az is megkönnyítette a versenyzők dolgát, hogy a KonTuRplusz Egyesület jóvoltából egy Spartan-buszt is tudtunk biztosítani.


Fotók: Gergely Szilárd

– Valóban nem győzünk elégszer köszönetet mondani – vette át a szót Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület elnöke, a verseny helyi főszervezője. – Nagyon sokat segített az önkormányzat és a Zalaerdő Zrt., hogy befogadta ezt a rendezvényt. Óriási elismerés jár a rendőrségnek, hiszen az együttműködésünknek köszönhetően sikerülhetett ilyen jól ez a verseny. S természetesen a saját csapatom, a KonTuRplusz Egyesület is fáradságot nem ismerve dolgozott azért, hogy a városból minél többen vehessenek részt életük első Spartan versenyén. Számomra a verseny legfontosabb üzenete az, hogy így közösen, összefogva be tudtuk bizonyítani: a Csónakázó-tó, illetve Nagykanizsa képes arra, hogy egy ekkora és ilyen jellegű eseményt befogadjon.

A verseny tökéletes összképéhez az is hozzájárul, hogy a résztvevők számához képest elenyésző volt a sérülések száma. 58-an kértek segítséget, közülük nyolcan szorultak komolyabb orvosi ellátásra. Ez az eddigi statisztikák szerint alacsonynak mondható.

A Spartan Race következő magyarországi futamát Várgesztesen rendezik majd. A nagykanizsai szervezők szeretnék elérni, hogy pár éven belül a Spartan Race visszatérjen a Csónakázó-tóhoz.

Mikó-Baráth György

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.