Zalakomáriak raboltak a keszthelyi Helikon parkban

facebook megosztás

A keszthelyi rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a 31 éves és 33 éves zalakomári férfiak, valamint a szintén zalakomári 26 éves nő ellen folytatott nyomozást.


Fotó: police.hu

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a gyanú szerint 2017. június 15-én késő este Keszthelyen, a 26 éves nő a Helikon parkba csalt egy külföldi férfit, akire a 31 éves és a 33 éves gyanúsított rátámadt. Egyikőjük megütötte a fején a sértettet, aki a földre került. Ezután arcon rúgták, táskáját pedig letépték a válláról és mindhárman elhagyták a helyszínt. A német állampolgárságú férfi nyolc napon túl gyógyuló arccsonttörést szenvedett a bántalmazás következtében - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság nyomozói fél napon belül azonosították a támadókat, akiket 2017. június 16-án 11 óra 5 perckor elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a három zalakomári személy ellen rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.