Zsongás a Medgyaszay Ház környékén

facebook megosztás

Délután kezdődtek a programok a Medgyaszay Ház környékén. A Hivatalos megnyitón Tóth Nándor alpolgármester utalt arra, több évtizedes hagyománya van annak, hogy e tavaszi hónap utolsó hétvégéje a gyermekeké – ilyenkor az ünneplésükről, szórakoztatásukról és a kikapcsolódásról szólnak a programok. A kanizsai családokat színes forgatag várta ma, a színpadon több előadás, ügyességi játszópark, pónilovaglás, kézműves sarok, pattogatott kukorica és vattacukor – gyakorlatilag minden fellelhető volt a délután folyamán, amit a gyerekek szeretnek. A hagyományoknak megfelelően a rendvédelmi szervek is jelen voltak az eseményen, a fiatal generáció megcsodálhatta az eszközeiket, sőt, be is ülhettek egy-egy járműbe.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.