A község ünnepe

facebook megosztás

Minden korosztályt megmozgattak a faluban, a fiatalabbakat focibajnokság várta, az idősebbek pedig a hagyományos főzőversenyen vettek részt, melynek tétje a Vándor Fakanál díj. A sátrak alatt baráti társaságok, helyiek és környékbeliek szorgoskodtak, sokan otthon készített finomságokkal lepték meg társaikat. A kulturális kavalkád sem hiányzott a falunapról, az elmúlt napok szeszélyes időjárása miatt azonban a nagyrécsei szervezők egy esetleges zivatarra is felkészültek.

 – Ennek a napnak gyakorlatilag a rendszerváltás óta hagyománya van, nem telhet el úgy egy év sem, hogy ne ünnepelnék közösen, mi nagyrécseiek és a vendégeink. Szerencsére a közösség nagyon összetartó, büszkék vagyunk az idősebb korosztályra, a nyugdíjasokra. De a következő generációk is nagyon aktívak. Főzünk, sütünk, kikapcsolódunk, ez a nap erről szól – mondta el Kiefer Károly, Nagyrécse alpolgármestere.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.