Átvették tanúsítványaikat a kisinasok

facebook megosztás

Véget ért a tábor, átvették tanúsítványaikat a kisinasok. Mozgalmas hét áll az általános iskolások mögött, akik több szakma gyakorlati rejtelmeivel is megismerkedtek.


A gyerekek számos élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak az elmúlt hét alatt

A mai táborzáráson a szervező intézmény, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székhelyén várták játékos feladatok a diákokat. De az elmúlt egy hét a kikapcsolódás mellett az ismeretszerzésről szólt. – Vannak olyan diákok, akik azt tudják már, hogy jövőre, vagy egy évvel később melyik pályát választják. Valakinek felkeltettük az érdeklődését egy-egy ágazat vagy szakma iránt. De vannak olyan diákok is, akik azt tudják, mik nem szeretnének lenni majd a jövőben – fogalmazott Bangó-Rodek Viktória, a ZMKIK szakképzési csoportvezetője.

A 6. és 7. osztályos táborozók között volt olyan, akinek ugyan megtetszett egy szakma, de ennek ellenére kitart korábbi elképzelése mellett. – Talán a cukrászat, de igazából én inkább állatorvosnak készülök – árulta el Illés Karolina.

A gyerekek számos élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak az elmúlt hét alatt, a diákok ma tanúsítványaikat is átvették. A táborban készített cukrász, asztalos vagy éppen fémipari munkákat pedig egy kiállítás őrzi a kamaránál. A több éve tartó népszerűségnek köszönhetően a szervezők azt tervezik, hogy a jövőben is lesz Kisinas tábor Nagykanizsán.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.