Az erős hit életerő, a jövő biztosítéka

Az 1956-os forradalom mártírjai – sokan mások mellett Gulyás Lajos levéli református lelkész – előtt hajtottak fejet a Sugár úti kopjafánál. A Nagykanizsai Polgári Egyesület összejövetelén elhangzott: a magyar októberre való emlékezésnek a gyász mellett a jövő ünnepléséről is szólnia kell, hiszen a nemzet sorsát érintő kérdésekhez nem illik a megadással telt szomorúság.

Az ’56-os emlékkertben álló kopjafánál felelevenítették a mosonmagyaróvári sortűz eseményeit, amely során több mint száz civilt lőttek agyon, illetve sebesítettek meg. Gulyás Lajos levéli református lelkész a tragédia másnapján érkezett vissza a városba szülőföldjéről, a Felvidékről. – Lelkipásztori tekintélyével próbálta csendesíteni a méltán felháborodott város bosszúvágyát. Az egyik határőr tisztet gépkocsival menekítette ki a lincselő tömeg kezéből – idézte fel Hella Ferenc református lelkipásztor. Hozzátette: Gulyás Lajost pár hónappal később letartóztatták, majd koncepciós pert indítottak ellene: az 1956 utáni megtorló gépezet egyetlen olyan egyházi áldozata volt, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki.


Martinecz Aranka: A múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk, miként a jövő is
(Fotó: Gergely Szilárd)

A megemlékezésen Martinecz Aranka, a Zala Megyei közgyűlés tagja azt mondta: az erős hit életerő és cselekedet, a jövő biztosítéka és a nemzeti öntudat követelménye – az öntudat pedig nem sallang, hanem történelmi tényező. – A múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk, miként a jövőnk is. Fontos a szellemi és lelki gyökerek ápolása, mert csak ezeknek lesz élettel teli hajtása. Hogy megvalósuljon a bibliai mondat: A megnyesett fa kizöldül – mondta.

Az is elhangzott: a magyar októbernek a gyász mellett a jövő ünnepléséről is szólnia kell, hiszen a nemzet sorsát érintő kérdésekhez nem illik a megadással telt szomorúság. – Az egykori nagykanizsai gimnazista, Kiss Dénes gondolata jut eszembe: 1956 októberének legyen örök tanulsága, hogy nem szabad félni soha többé senkitől. A félelem először megbénít, majd kitaláltatja velünk a hazugságokat, a kifogásokat, a képmutatást, s persze a gyávaságot. Úgy gondolom, hazai és nemzetközi szinten egyaránt erre a bátorságra van szüksége Magyarországnak, arra, hogy végre tovább léphessünk azon az úton, amelyet 2010-ben elkezdtünk – fogalmazott Papp János, a Nagykanizsai Polgári Egyesület elnökhelyettese.


A kopjafánál egy-egy szál virágot helyeztek el a megemlékezés résztvevői
(Fotó: Gergely Szilárd)

A beszédeket követően a megemlékezők egy-egy szál virággal fejezték ki tiszteletüket az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjai előtt.