Az interneten vadászott az áldozataira

facebook megosztás

Folytatólagos tárgyalására megy holnap a Zalaegerszegi Járásbíróságra K. F., aki az internet segítségével csapott be jó néhány hiszékeny, nem eléggé körültekintő embert. A zalai férfi évekig abból élt – jogi nyelven megfogalmazva, a 2013. és 2016. esztendők során, rendszeres haszonszerzésre törekedve úgy szerzett pénzt –, hogy különböző internetes oldalakon nem létező dolgokat hirdetett eladásra, azzal a céllal, hogy a hirdetett árukat megvásárolni kívánó, megtévesztett személyek által átutalt vételárat jogtalanul megszerezze.

K. F. a hirdetésekre elektronikus levélben, illetve telefonon jelentkező, a hirdetett dolgokat megvásárolni szándékozó személyeknek (a későbbi sértetteknek) azt ígérte, hogy a termékeket részükre – a vételárnak a folyószámlájára történő átutalása után – postai úton fogja eljuttatni. A terheltnek azonban a hirdetésekben foglaltak, illetve a sértettekkel megbeszéltek teljesítésére reális lehetősége nem volt, ez nem is állt a szándékában, először csak hitegette a sértetteket, majd elérhetetlenné vált számukra, a terhelt célja kizárólag a sértettek által elutalt összegek jogtalan megszerzése volt. K. F. vádlott az átutalt összegeket készpénzben felvette, vagy egyik számlájáról a másikra átutalta, majd úgy vette fel egy utcai bank automatából. Nézzünk néhány példát az interneten elkövetett csalásokból. 2015 júliusában a legnagyobb közösségi oldal egyik adok-veszek csoportjában 20 ezer forintért kínált eladásra egy Focal Solid 4 típusú erősítőt. A hirdetésre egy mogyoródi lakos jelentkezett, aki megbeszélte a terhelttel, hogy a vételárat a fenti a vádlott bankszámlájára történő utalással fizeti ki, egyúttal megállapodtak abban is, hogy a terhelt postai úton, a vételár beérkezése után küldi el a készüléket. A sértett át is utalta a 20 ezer forintot, a terhelt azonban az erősítőt nem küldte el, hiszen azzal valójában nem is rendelkezett, később pedig elérhetetlenné vált.

Volt olyan eset, amikor K. F. 90 ezer forintért kínált eladásra egy Go Pro Hero 4 Black típusú sportkamerát. A hirdetésre egy zalaszentgyörgyi lakos jelentkezett, aki megbeszélte a terhelttel, hogy a vételárat két részletben, bankszámlára történő utalással fizeti ki, egyúttal megállapodtak abban is, hogy a terhelt postai úton, a vételár beérkezése után küldi el a készüléket. A sértett át is utalta a kért összeget, a vádlott azonban a sportkamerát nem küldte el, később pedig elérhetetlenné vált. Ugyanilyen módszerrel vert át K. F. egy székesfehérvári lakost, akinek mobiltelefont kínált eladásra 32 ezer forintért, de pórul járt egy gödöllői férfi is, aki 250 ezer forintot fizetett egy nem létező CANON EF 50mm f/1.2 Is USM típusú objektívért.

K. F. a világhálón olyan hirdetésekre is jelentkezett, ahol LEGO játékokat kerestek, azzal a valótlan állítással, hogy neki a keresett játékok a birtokában vannak. A terhelt megállapodott a hirdetőkkel a vételárban, azt előre elutaltatta a folyószámlájára, azonban a játékokat nem küldte el, azokkal valójában nem is rendelkezett, a terhelt célja ezekben az esetekben is kizárólag a sértettek által elutalt összegek jogtalan megszerzése volt. Így csapott be egy fővárosi lakost 22 ezer forinttal, egy mezőkeresztesi embert 9 ezerrel, egy csengődi lakost pedig 10 ezer forinttal. Mindezek miatt K. F. terheltet 2 rendbeli csalás bűntettével, valamint 6 rendbeli csalás vétségével is megvádolta a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség, sorsáról Szalai Csabáné dr. Horváth Katalin büntetőbíró dönt majd. A holnapi tárgyaláson perbeszédek, és ennek függvényében akár ítélethirdetés is várható.

Holnap a Zalaegerszegi Törvényszéken is folytatódik egy büntetőper: ismét a bírák elé kényszerül állni majd R. N. és társai, akiket embercsempészéssel vádolt meg az ügyészség. A vádirat szerint R. N. és bűntársai 2016 márciusától kezdve szállítottak gépkocsival, Magyarországon tartózkodó migránsokat az Európai Unióba, akiket Budapestről és a bicskei menekülttáborból „közvetítettek” hozzájuk.A vádlottak 2016. március és 2016. május között, több mint 100 fő migráns külföldre szállítását bonyolították le, fejenként 150-300 euróért. A gépkocsi raktere sem ülőhelyekkel, sem ablakokkal nem rendelkezett. Az embercsempész galeri bűnösségéről és büntetéséről dr. Gergye Tamás büntetőtanácsa fog majd dönteni.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.