Beiktatták a Horvát Köztársaság újonnan kinevezett magyarországi tiszteletbeli konzulját

Két zágrábi művész ének- és zongorajátéka nyitotta meg a Medgyaszay Házban rendezett ünnepséget. Az előadás után a köszöntések következtek. Elsőként a leköszönő tiszteletbeli konzul, Karagics Mihály lépett a színpadra, aki köszönetet mondott a kanizsai konzulátus csaknem 20 évvel ezelőtti megnyitásáért.

– A konzulátus tevékenységét támogatták Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármesterei, képviselő testületei, Zala és Vas megye elnökei, országgyűlési képviselői és a régióban élő autonóm horvátok képviselői. Hálásan köszönöm támogatásukat, segítségüket - mondta Dr. Karagics Mihály, a Horvát Köztársaság búcsúzó magyarországi tiszteletbeli konzulja.

Dénes Sándor ünnepi beszédében felidézte a két nép történelmét, valamint megköszönte az eddigi tiszteletbeli konzul munkáját, az újonnan kinevezett konzulnak pedig hasonlóan jó együttműködést kívánt. 

– Biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan kiváló kapcsolatot fogunk kialakítani a jövőben vele, mint amilyen jó viszonyt ápoltunk a konzulátussal és a horvát nemzetiség közösségével az eddigiekben - fogalmazott Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.


Dr. Koósz Attila, a Horvát Köztársaság újonnan beiktatott magyarországi tiszteletbeli konzulja Kanizsán vette át a kinevezéséről szóló okiratot

A köszöntések után Dr. Koósz Attila megkapta a kinevezését támogató okiratot, majd megköszönte a felkérést és ismertette programját a megjelent állami, felsőoktatási és különféle intézmények, szervezetek vezetőivel, képviselőivel. A tiszteletbeli konzul elmondta: korábban elkezdett munkáját szeretné folytatni, immáron intézményi kereteken belül.

– Eddig ugye a gazdasági kapcsolatok egy részében sokat segítettem az egyetemek, kamarák közötti kapcsolatban. Ezt szeretném kiszélesíteni, szeretnék üzletember találkozókat szervezni Nagykanizsán. Ugye nekem két területem van, Zala és Vas megye, én mind a két megyét egyformán szeretném kezelni, ugye Nagykanizsán van a konzulátus - hangsúlyozta Dr. Koósz Attila, a Horvát Köztársaság újonnan beiktatott magyarországi tiszteletbeli konzulja.

A Horvát Köztársaság újonnan beiktatott magyarországi tiszteletbeli konzuljának kinevezése egyébként nem véletlenül esett erre a napra. Most van ugyanis a horvát államiság napja, valamint Horvátország Európai Unióhoz való csatlakozásának az 5. évfordulója.