Bíróság elé áll kedden a kanizsai ápolót állon vágó férfi

Munkában lesznek holnap a bírák a Nagykanizsai Járásbíróságon: bíróság elé áll a kanizsai ápolót állon vágó férfi, egy embercsempész banda és az ismerősét „lehúzó”, szintén kanizsai T. I. is.

Két autóval is „lehúzta” ismerősét a kanizsai T. I.

Holnap áll először a Nagykanizsai Járásbíróság elé T. I., aki kettő gépkocsit is „lehúzott” egyik hiszékeny ismerősétől. A vádirat szerint a büntetőügy sértettje 2016 tavaszán – továbbértékesítés céljából – egy javításra szoruló gépjárművet adott át a vádlottnak, aki a gépkocsit 2016 telén el is adta, azonban a vételárral nem számolt el a sértett felé. Szintén 2016 tavaszán,T. I. a sértett segítségével hozott be egy gépjárművet külföldről, továbbértékesítési céllal. A sértett kifizette az autót a külföldi tulajdonosnak, ezen felül pénzt adott a javíttatására is. T. I. 2016 nyarán eladta a gépjárművet, de a sértett felé újfent nem számolt el. Az okozott kár 1.960.000.- Ft, a sikkasztással vádolt T. I. sorsáról dr. Török Judit büntetőbíró dönt majd.

Állon vágta az ápolót a kanizsai kórház sürgősségi osztályán

Rosszulléte miatt becsülettel ellátták, cserébe állon vágta az ápolót: röviden így lehetne összefoglalni D. J. tettét, amiért bíróság előtt fog felelni. Ha bűnösnek találják, akár 5 évnyi szabadságvesztés-büntetést is kiszabhat majd rá a bíróság. Az idén januárban Nagykanizsán történt bűneset vádlottjának Schábné dr. Proszonyák Éva lesz a bírája.

A D. J. monogramot viselő férfit 2018. január 13-án, 20 óra körüli időben mentő szállította be a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára, rosszulléte miatt. Őt az osztályon ellátták, majd kiküldték a folyosóra azzal, hogy várja meg a betegellátásról készült dokumentumok kiadását. Mivel D. J. továbbra is rosszul érezte magát, hangoskodni kezdett, majd többször benyitott a vizsgálóba azzal, hogy nem tud tovább várni, kéri a papírjait. Egy idő után a későbbi sértett, a sürgősségi osztály egyik ápolója bezárta a vizsgáló helyiség ajtaját. Ezután D. J. a folyosón kezdett el kiabálni, hangosan szitkozódni, követelte, hogy mondják meg neki az ügyeletet ellátó orvos nevét, mivel fel akarja jelenteni.

Mikor a sértett úgy hallotta, hogy D. J. az ő egyik kolléganőjével hangoskodik, kiment a folyosóra, és megpróbálta megnyugtatni. D. J. továbbra is azt követelte, hogy az ápoló írja le az éppen beteget ellátó orvos nevét, mert fel akarja jelenteni. Az ápoló ekkor D. J. hozzátartozói felé fordult, a vádlott azonban felemelte az öklét és állon ütötte az ápolót. Mivel a sértett szája vérezni kezdett és a nyelvét is elharapta, ezért visszament a vizsgálóba. A terhelt erőszakos magatartásának csak a helyszínre kihívott rendőrök vetettek végett.

A bántalmazott ápoló a törvény értelmében közfeladatot ellátó személy, aki a bántalmazás következtében az ajak és a szájüreg nyílt sebzését és a koponyája zúzódását is elszenvedte, melynek tényleges gyógytartama 7 napra tehető. Hiába az orvosi szempontból könnyű sérülés, mivel D. J. kórházi ápolóra támadt, ezért közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg a Nagykanizsai Járási Ügyészség, melynek büntetési tétele „alapesetben” is 1 évtől 5 évig terjed.

Végéhez közeledik egy embercsempész banda bűnpere

A perbeszédekkel folytatódik – vagyis a végéhez közeledik – majd holnap a Nagykanizsai Járásbíróság dr. Horváth Károlyné vezette büntetőtanácsa előtt annak a 18 főt számláló embercsempész bandának a pere, akiknek a vezére – az I. és a II. rendű vádlottak – két „menekült” tunéziai férfi volt, míg a galeri többi tagja pedig magyar állampolgár.

A vád szerint az I. rendű vádlott H. M. 2012 nyarán, a II. rendű pedig 2013 tavaszán érkezett hazánkba, majd menedékstátuszért folyamodtak. Az I. rendű vádlott időközben élettársi kapcsolatot létesített egy magyar nővel – az ügy III. rendű vádlottjával –, majd közösen elhatározták, hogy embercsempészetből fognak pénzt szerezni. Az I. és a II. rendű vádlottak a bicskei, debreceni menekülttáborokban, illetőleg Budapesten kerestek engedélyekkel nem rendelkező migránsokat, kapcsolatot építettek ki embercsempészekkel, fuvarokat szerveztek, sofőröket, valamint szállítójárműveket kerestek. A vád szerint a tolmácsolási feladatokat több esetben a III. rendű vádlott végezte, a IV. - VIII. rendű vádlottak a szervezet tagjaként sofőrként vagy biztosítóként vettek részt az akciókban, míg a IX. - XVIII. rendű terheltek pedig alkalmilag működtek közre a szervezésben, illetve a szállításban. A vádirat 11 (5 sikeres, 6 sikertelen) esetet ró a vádlottak terhére a 2013 júliusa és szeptembere közötti időszakban.

Papp Attila