Boldog születésnapot Lehota tanár úr

facebook megosztás

Lehota Jánost köszöntötte közelgő 75. születésnapja alkalmából a Nagykanizsai Városvédő Egyesület. A nyugalmazott középiskolai tanár, a város oktatásügyének és kulturális életének meghatározó egyénisége 38 évig tanított magyar nyelv és irodalmat, valamint történelmet a Batthyány Lajos Gimnáziumban. Kutatómunkája Katona József drámáiban teljesedett ki, az előtanulmányok és publikációk után „A nemzeti tudat drámája – Bánk bán értelmezése” című könyve is megjelent. Lehota János jelenleg egy több mint ezeroldalas tanulmány írásán dolgozik, kiváló pedagógiai és publikációs tevékenységét pedig több szakmai kitüntetéssel ismerték el, ezek között szerepel a Zalai Prima Díj is.


Lehota János jelenleg egy több mint ezeroldalas tanulmány írásán dolgozik

– Ilyenkor az embernek eszébe jutnak azok a nagy elődök, akik által én itt csinálhattam a munkámat. Zsoldos Ferenc, Ördög Ferenc, Harkány László, Márkus Ferenc…, ha a városról beszélünk – és elhangzott, hogy a város értelmiségéhez én valami keveset hozzátettem. A gimnázium lényege is az, hogy értelmiséget neveljünk. Ez a Batthyány Lajos Gimnázium alapvető lényege is. Én alapvetően ezt a munkát végeztem, erre lehetek valamennyire büszke –  mondta Lehota János.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.