Elesett a robogóval, súlyos sérülést szenvedett

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.


Fotó: police.hu

Egy 62 éves helyi férfi 2018. június 28-án 11 órakor Zalakaroson, a Hegyalja utcában közlekedett robogójával, amikor egy kanyarban letért az úttestről és elesett. A balesetben a motoros nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatot ellátó állomány egy személyt fogott el, az ellene kiadott elfogatóparancs alapján. A zalai járőrök tíz személyt állítottak elő, közülük hatot bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak. A szonda nem jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.