Elkezdődött az Ünnepi Könyvhét Kanizsán

facebook megosztás

Elkezdődött az Ünnepi Könyvhét Nagykanizsán. A könyvtár előtt felállított sátrakban még pénteken is vannak szerzői dedikálások és gyerekprogramok, az író-olvasó találkozók pedig jövő csütörtökig tartanak. Idén egyébként öt új könyvet mutatnak be Nagykanizsán, ezek közül négy helyi szerző munkája.

Új helyszínen – a bibliotéka épülete előtt –, a már jól ismert programokkal, valamint változatos olvasnivalókkal várja még pénteken is a kanizsai könyvmolyokat az Ünnepi Könyvhét. – Az ajánlatunk idén azoknak, akik ellátogatnak ide, hogy megnézhetik, milyen kiadványok is jelentek meg az eddigi Ünnepi Könyvhetekre – tájékoztatott Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója. – A gyerekeket is hívtuk, mert lehet színezni, régi dolgokról beszélgetni, gólyalábazni, s persze elmaradhatatlanok az Ünnepi Könyvhét kötetbemutatói is.

Ezek sorát Kocsis Katalin kezdte. A zenekutató ezúttal Práger Hermina történetét vetette papírra. – Práger Hermina Nagykanizsán született 1857-ben. Az édesapjának volt egy boltja a mai Erzsébet tér 20. környékén. Herminának több testvére volt, közülük ő a második legfiatalabb volt, s végül operaénekesnő lett belőle: császári és királyi udvari énekesnő Bécsben – mondta el a Kataliszt-blog szerzője.

A Nagykanizsáról a bécsi operaház színpadára című könyv írója a korabeli helyi lapok mellett osztrák újságokat, anyakönyvi kivonatokat és hivatalos iratokat tanulmányozott ahhoz, hogy minél hitelesebben és részletesebben mutassa be a Hermine Braga néven híressé vált kanizsai énekesnőt. Az érdeklődők pénteken 18 órakor Vlaszák Gézával találkozhatnak a könyvtárban. Az Ünnepi Könyvhét programjai jövő csütörtökig folytatódnak.

Az Ünnepi Könyvhét részletes programjai ITT találhatók. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.