Elstartolt a jubileumi 10. Sárkányhajó verseny Nagykanizsán

facebook megosztás

Miután kiosztották a szervezők az evezőlapátokat, a versenyzők hajóba szálltak és feleveztek a 200 méteres pálya startvonaláig. Ahogy egyvonalba kerültek a hajók el is indulhatott a futam. A csapatok kiválóan kezdték a versenyt. A három hajó fej-fej mellett haladt, a versenytáv felénél azonban rákapcsoltak a hevesis diákok és megnyerték az első futamot. A második futamban nem volt kérdés, hogy ki győz. A Zrínyi-iskola Szuper Sárkányharcosok csapata ugyanis már a rajtnál lehagyta a másik két hajót, így magabiztosan nyerték meg az evezést.

– Hátulról jött a segítség, volt, aki számolt és amikor elkezdett számolni, akkor egyre jobban kellett pörgetni az evezést. Félpályánál mondta az úr, aki mögöttünk állt, hogy még egyáltalán nem biztos, hogy nyerünk, és akkor elkezdett számolni,  mi meg elkezdtük pörgetni az egészet és sikerült győzni – mondta Balogh Áron a Zrínyi-iskola diákja.


A startvonalhoz indulnak a csapatok

A zrínyisek 56,88 másodperc alatt értek célba, ami kiváló eredménynek számít a szervezők szerint is.

– Akik egy percen belül mennek azok várhatóan az elején fognak végezni. Egy perc felett már egy kicsit gyengébb a teljesítmény. – Ez jónak mondható amatőröktől? Nagyon, nagyon jónak mondható, ez teljesen jó, szuper.

– Egyébként sokat gyakoroltak a gyerekek az elmúlt egy hétben. Sőt már több hete készülnek, de az elmúlt egy hétben olyan forgalom volt itt délutánonként, hogy öröm volt nézni – fogalmazott Sári Nándor a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub elnöke.

A jubileumi 10. Sulisárkány viadalra idén 17 általános és középiskolás csapat nevezett.

– A kajak-kenu sportnak ez nagyon sokat jelent, hiszen lesz olyan fiatal, akit sikerül majd megnyerni annak, hogy jöjjön és kajakozzon vagy kenuzzon éppen. Mert ez egy olyan összekovácsoló gyakorlat is, ahol a gyerekek egymásért küzdenek – hangsúlyozta Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.

A versengés szombaton tovább folytatódik a Csónakázó tavon. A hétvégén cégek és baráti társaságok csapnak össze a győzelemért. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.