Érzékenyítés a művészetek segítségével

Kanizsán rendezik a Pszichiátriai Betegek Országos Színjátszó és Művészeti Találkozóját. A 11 éves múlttal rendelkező eseménynek Nagykanizsa már negyedik alkalommal ad otthont. A program célja a társadalmi elfogadás és az érzékenyítés.


A megjelenteket Dénes Sándor polgármester köszöntötte

Milyen képességekkel rendelkeznek, mennyire szerves részei társadalmunk egészének...” Dénes Sándor polgármester köszöntőjében a több mint tízéves múltú rendezvény céljairól beszélt. Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár szavait pedig az EMMI főosztályvezető-helyettese tolmácsolta a megnyitón. – Ott a közösségi alkotás eredménye. Művészet születik. Remélem, a lelkes csapatok kitartóak maradnak – fogalmazott Bódi Éva.

A rendezvény a társadalmi elfogadást hivatott szolgálni, a szervezők véleménye szerint van még tennivaló e téren. – Több nyilvánosságot kellene biztosítani, például a televízió vagy rádió, egyéb híradások kapcsán. Hogy a pszichiátriai betegek ne csak akkor jelenjenek meg a médiában, amikor valami tragikus esemény történik. Ők éppen olyan emberek, mint akárki más, csak az életük így alakult, és egy betegséggel terhelt életet élnek – mondta Marketti Judit, a Völgy Alapítvány ügyvezető titkára.

Az ország legtávolabbi pontjaiból is érkeztek színjátszó csoportok és egyéni fellépők, összesen 27 intézmény képviselteti magát Kanizsán. A kétnapos találkozó szerda délután zárul.