Ifi ob bajnoki címig pillangózott

facebook megosztás

A Hódmezővásárhelyen megrendezésre került ifjúsági úszó országos bajnokságon remek Délzalai Vízmű SE-siker született, hiszen Varga Dominika női 50 m pillangón aranyérmet nyert.


Varga Dominika (középen) a DZVSE színeiben Hódmezővásárhelyen 50 m pillangón országos bajnoki címet szerzett

Dominika nevével az utóbbi időben sokat találkozhattunk, mondhatni berobbant a dél-zalai úszók életébe és a somogyi tehetség immár országos bajnoki győzelemmel is büszkélkedhet kanizsai színekben.

A múlt év szeptemberétől a Mező-gimnáziumban tanuló Varga Dominika az 50 m pillangót 27,70 másodperces idővel nyerte. Kíváncsiak voltunk arra is, miként is került elő egyre gyakrabban a neve a kanizsai úszás kapcsán.

- Csurgói vagyok egyébként, most a nagykanizsai középiskolában amúgy tizenegyedikes – válaszolta Dominika. - Tavaly szeptemberben igazoltam át a DZVSE-hez, előtte négy évig Kaposváron úsztam úgy, hogy azért Csurgón is tudtam tréningezni.

S hogy hogyan kerül valaki Kanizsára?

- Az az igazság, hogy az adódó lehetőségeket figyelembe véve én döntöttem úgy, hogy a Vízmű SE-nél szeretném folytatni az úszást, melyet tizenegy esztendeje kezdtem. A szakmai stáb örömmel fogadott, így kerültem 2017szeptemberében a kanizsaiakhoz és ezzel párhuzamosan iskolát is váltva a somogyi megyeszékhelyről a Mezőbe jöhettem át.

Ismert, hogy immár az itteni edzője, Polgár Sándor a sprintszámokban tanítványaival remek munkát végez, hiszen Molnár Flóra személyében már olimpikon is került ki kezei alól.

- Nekem is a sprintszámok az erősségeim és nem csupán a pillangó, hanem a gyors is jól megy szerintem. Lényegében az adott versenyen dől el mindig, melyik számban jön ki jobban a lépés, ezúttal ez a pillangóm volt.

Mely, mint az Varga Dominika eredményéből is kiderülhetett, olyan jól ment, hogy országos bajnoki címet szerzett, ráadásul 50 m gyorson negyedik, 100 m gyorson pedig a mezőnyében ötödik lett.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.