Kanizsán üléseztek – A középvárosok kiürülésének okairól, az elvándorlás megakadályozásáról tanácskoztak

facebook megosztás

Megalakulása óta először tanácskozott vidéki városban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kisvállalkozás-fejlesztési Kollégiuma. Az előadások a középvárosok kiürülésének okairól, illetve az elvándorlás megakadályozásának lehetőségeiről szóltak.

Az MKIK Kisvállalkozás - Fejlesztési Kollégiumának mai kihelyezett ülése több szempontból is formabontó volt, hiszen a szakemberek és a helyi cégek vezetői először ültek össze vidéki városban, valamint napjaink egyik legsúlyosabb problémáját járták körül a Vasemberházban.

– A középvárosok helyzete az egyik legizgalmasabb kérdés az elkövetkezendő időszakban. E köré csoportosulnak az előadások is. Birkner úr, a PEN kampuszigazgatója, az e témában végzett kutatását mutatja be. Jómagam, a kamara részéről számolok be arról, hogy ennek milyen hatásai lehetnek a gazdaságra, illetve a kis- és középvállalkozások helyzetére az érintett városokban - mondta Dr. Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A gyűlésen jelen volt a Kisvállalkozás-fejlesztési Kollégium elnöke, Dr. Kiss Zoltán is. Őt és a jelenlévő kamarai tagokat, küldötteket és cégvezetőket Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere köszöntötte. A mai tanácskozás országos szinten is jelentős eredményeket hozhat, hiszen a Nagykanizsán bemutatott kutatásokat az ország minden regisztrált vállalkozása számára elérhetővé teszi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

– Ami ma elhangzik, mivel az összes megyéből van jelen képviselője a KKV-nak, azt mind továbbítjuk. S a megyei kamarák szintén továbbítják a vállalkozóik számára. S ez nemcsak a kamarai tagságban résztvevőket jelenti, hanem a regisztrált tagok számára is eljutnak ezek az információk. Ez is egy olyan szolgáltatás, ami nagyon fontos a kamara életében - emlékeztetett Dr. Kiss Zoltán.

Dr. Birkner Zoltán előadása után Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő vázolta a kormány vidéki, illetve a kis- és középvállalkozásokat támogató intézkedéseit, valamint tervezeteit.

– Jelentős mértékben csökkentek az elmúlt évben a munkabérekre rakódó adóterhek, és bizonyos mértékben a vállalkozókat súlytó adóterhek is. S ahogy azt már sok bejelentésből, nyilatkozatból hallhattuk, az adópolitika területén a következő időszakban, ha a gazdaság működése ezt lehetővé teszi, akkor folytatódni fog ez a tendencia - fogalmazott a politikus.

Az előadások után a résztvevők a Tungsram kanizsai lámpagyárába mentek, ahol egy termelőcsarnokot és a LED bemutatótermet is megnézték.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.