Klubdélutánt tartott a HONSZ kanizsai csoportja

facebook megosztás

A 170 évvel ezelőtt megalakult Magyar Honvédségről tudhattak meg érdekességeket a tagok a Nagykanizsai Hadigondozottak Klubjának mai összejövetelén.

170 évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Honvédség. Ebből az alkalomból szervezett klubdélutánt a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének kanizsai csoportja. Az összejövetelen az egyik klubtag, Poprádi Zoltán tartott előadást. A nyugállományú ezredes elmondta, bár a magyar hazát védő katonák története jóval régebbre nyúlik vissza, a Magyar Honvédség megalakulását mégis 1848-hoz kötik, amikor Kossuth Lajos új kiáltványában tíz honvéd zászló és egy lövész lovas zászló megalakítására hívta a magyarokat. A 170. évfordulót országszerte megünneplik.

– Mivel én is voltam katona, átéltem, hogy mit jelent ez. Sőt, az édesapám a II. világháborúban esett el, és a tagoknak is vannak olyan hozzátartozóik, akiket szintén ezekben az időkben vesztettek el. Innen jött az ötlet, hogy mi is tartsuk meg ezt a megemlékezést, emlékezve arra, hogy amikor megalakult a Magyar Honvédség, az akkori katonák ugyanolyan veszélyben voltak, mint a mostaniak – fogalmazott a HONSZ Nagykanizsai Hadigondozottak Klubjának elnöke, Gerencsér József.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.