Kutya meleg

facebook megosztás

Nem csak a gazdákat, a kutyákat is megviseli a nagy meleg. A szakemberek figyelmeztetnek: már a mostani időjárási körülmények mellett is fokozottan ügyelni kell a házi kedvencekre.

A már több mint 25 éve Kiskanizsán praktizáló Dr. Fekete Ágoston szerint egy felelős gazdának több dologra is oda kell figyelni a nyári meleg beálltával. A kutyák etetésénél ő a száraz tápot javasolja, valamint a megfelelő hőmérsékletű víz biztosítása is elengedhetetlen.

– Naponta legalább egyszer friss vízzel kell ellátni az állatokat, de ez mindig függ a környezettől. Hiszen, ha a víz felmelegszik vagy elveszti azt az üdítő jellegét, amit biztosítani kell neki, akkor célszerű többször is vízellátásról gondoskodni. A vízellátás mellett a takarmányozás is egy lényeges dolog. Nyáron az állatok bőre is nyirkosabb, párásabb, hajlamosabb a bőrbetegségekre is - említette Dr. Fekete Ágoston.

Az állatmenhelyekre nem jellemző, hogy a nyári időszakban az átlagosnál több kutya kerülne be. Ugyanakkor a kullancsok okozta veszélyre minden gondozónak és felelős gazdának figyelnie kell.

– Nagyon megszaporodtak a külső élősködök, a melegben előjöttek a kullancsok, bolhák, tetvek. Tehát az irtásukra fokozottabban kell figyelni, hiszen többet visszük sétálni az állatokat erdőbe, zöldbe, így nagyobb a lehetősége, hogy kullancs csípi meg őket. Ha megcsípi és beteg is lesz a kutya, azt észre kell venni, időben orvoshoz kell vinni, hiszen ez gyógyítható betegség - fogalmazott Varga Károlyné, az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület elnöke.

A gazdák számára ugyanakkor a nyár számtalan lehetőséget kínál. Egy internetes oldal nemrégiben elindult lapján a kutyások már válogathatnak azon balatoni szálláshelyek közül, ahol szívesen látják a négylábúakat is.

– A kutyabarát Balaton tulajdonképpen kifejezetten azért jött létre, hogy a kutyásoknak segítséget nyújtson, hogy a Balaton partján és környékén milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe. Ez nemcsak a Balatonnál élőknek szól, hanem a Balatontól távolabb lakóknak is nagy segítséget nyújt, hogy akár egy napra vagy két hétre, ha a Balatonhoz ellátogat valaki, akkor tudja, hogy hova mehet kutyával, hol fogadják szívesen - mondta el Sziládi-Kovács Tibor, a kutyabarát.hu projektvezetője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.