Ma van a Múzeumok éjszakája

facebook megosztás

Ma van a Múzeumok éjszakája, amelyen országszerte 400 intézmény csaknem kétezer programja közül válogathatnak az érdeklődők.  

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg országszerte az idei eseményt, amely a családok évéhez kapcsolódva az Ami összeköt: család és kultúra mottót viseli.   

A rendezvény idei fővárosa Pécs, ahol tizenkét helyszínen mintegy száz programra várják a látogatókat. Sok más mellett az érdeklődők interaktív, élményközpontú módszerekkel ismerhetik meg a Zsolnay, a Vasarely, az orgonaépítő Angster és a pezsgőgyárat alapító Littke család történetét is. Szegeden több más mellett papucsszépségversenyt is rendeznek, míg a Móra-múzeumban a széles nyilvánosság előtt eddig ismeretlen Munkácsy-festményt mutatnak be.      

Az esemény szolnoki programjában tárlatvezetések, csillagles, alkonyi vártúra, kézműves foglalkozások és koncertek is szerepelnek. Székesfehérváron városszerte családi foglalkozások, koncertek és tárlatvezetések várják az érdeklődőket, a Nemzeti Emlékhely-Középkori Romkert egész napos rendezvényei a Családok éve jegyében a nagy magyar uralkodócsaládokra koncentrálnak.   

Szombathelyen a Savaria Múzeumban többek között lesz éjszakai tárlatvezetés, az Iseum Savariense új kezdeményezéseként lehetőség nyílik a raktárakban őrzött értékes műtárgyak örökbefogadására.   

Veszprémben a Bakonyi Házban élmény- és játéktér fogadja a gyermekeket, valamint a népi gyógyászat fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők. A Laczkó Dezső Múzeumban sok más mellett a Kabóca Bábszínház Ágacska története című előadása lesz látható.   

Nyíregyházán többek között Munkácsy Mihály festőművész alkotásait mutatják be, de lesz vadmadár- és szürkefarkas-bemutató is. Balassagyarmaton Erdélyi Zsuzsanna néprajztudósra, Szécsényben Rejtő Jenő íróra emlékeznek, míg Salgótarjánban a föld alatti bányamúzeumban tartanak tárlatvezetést.   

Debrecenben az idén a Szabó Magda Emlékházba is betekinthetnek az érdeklődők, a Református Kollégiumban pedig kiállításokkal, koncertekkel, bábelőadással, könyvkötészeti bemutatóval készülnek. A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban az Impressziók című kiállításon többek között Monet, Cézanne, Matisse, Van Gogh, Courbet, Picasso, Warhol és más neves festők képeit láthatják az érdeklődők.   

Budapesten a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban exkluzív tárlatvezetések, koncertek, Kortárs Könyvturkáló, a látogatókkal együtt kirakott óriás Lego és sok más egyéb program várja a közönséget. Különleges épületbejárásokkal és művészettörténeti előadásokkal készül a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A magánlevéltárak kincsei is láthatók lesznek a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában, míg a Terror Háza Múzeum látogatói rendhagyó történelemórákon is részt vehetnek.   

A Magyar Nemzeti Múzeum korhatár nélkül válogat az elmúlt évezredek történetéből, személyiségeket és az őket körülvevő családot vagy annak hiányát emeli ki. A programok között előadássorozatok, exkluzív tárlatvezetés és korokon átívelő túlélőtúra is szerepel, egész éjjel pedig koncertek és fényfestés várja a látogatókat.   

Az Isten - Nő című indiai kiállításhoz kapcsolódó programokkal: bábakrobatákkal, hennafestéssel, hagyományos indiai táncokkal, koncerttel, indiai finomságokkal és kertmozival várja a közönséget a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum. A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeuma kézműves foglalkozásokkal, oldtimer autókkal, a Da Vinci TV élményóráival és számos tárlatvezetéssel készül, de a múzeumok éjszakáján nyitja meg kapuit a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Őfelsége hadihajója, SMS Szent István - 100 éves hadisír az Adriai tenger mélyén című időszaki kiállítása. A tárlathoz kapcsolódó programokkal, hadihajós katonákkal, hagyományőrzőkkel bemutatják a korabeli matrózok életét is.   

Idén először csatlakozik a Múzeumok éjszakájához a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP), a rendezvényen a szervezet múltját és jelenét, valamint mindennapi munkáját mutatja be, míg az Aeroparkban sétarepülésre fogják be a világ egyetlen repülésképes Liszunov Li-2-esét.   

A fővárosban idén is egységes karszalaggal lehet minden helyszínt és programot látogatni. A karszalagokkal ingyenesen használhatóak a BKK hét útvonalon közlekedő múzeumi körjáratai.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.