Múzeumok éjszakája: városszerte lesznek programok

facebook megosztás

Sokszínű program várja majd az érdeklődőket a Múzeumok éjszakáján Nagykanizsán is. A Thúry György Múzeumban a népi kultúra áll a középpontban, a Netta-Pannonia ügyfélszolgálatán a kanizsai vár történetét lehet megismerni, és idén először a Nagykanizsai Járásbíróság is kitárja kapuit a szélesebb közönség előtt.

Érdekes és ritkán látható levéltári kincseket is át lehet majd böngészni a kanizsai járásbíróságon, ahol este hat órakor kezdődnek a programok a Múzeumok éjszakáján. A „Nyitott bíróság” keretében sok más mellett a 26. Ludvig Nemzetközi Művésztelep alkotásaiból nyílik kiállítás, dr. Horváth Zsolt, a Lenti Járásbíróság elnöke pedig történeti előadást tart. – Ismerve kollégánk hatalmas tudását, bíróságtörténeti ismereteit, garantálni tudom, hogy jól érezzük majd magunkat. A nagykanizsai bíráskodásnak nemcsak a jelenlegi, közelmúltbeli időszakáról számol be, hanem arról is, amikor a nagykanizsai bíróság még törvényszékként működött – mondta dr. Hajdu Ildikó, a Nagykanizsai Járásbíróság elnöke.


A megyei levéltár egyik értékes darabja.
A Nagykanizsai Járásbíróság első alkalommal csatlakozik az országos programhoz

 A Thúry György Múzeumban a Dunántúl egyik legnagyobb fehérhímzés- és szőttesgyűjteményének a legszebb darabjait bemutató tárlat várja majd a látogatókat. Ehhez kapcsolódva lesznek interaktív programok, Kincskereső kalandtúra és Szentivánéji tűzugrás is. – Fellép nálunk a Zalagyöngye Táncegyüttes és a Boglya Népzenei Együttes, a gyerekeket pedig egy interaktív színházi előadás; a felnőtteket a Mozaik Társulat szórakoztatja majd. Idén is megrendezzük az Éjszaka a múzeumban elnevezésű programot, amin nagyon dolgozunk, hogy minél izgalmasabb legyen a nap végén, éjfél után – mondta Száraz Csilla múzeumigazgató.

A Netta-Pannonia Kft. Vár utcai ügyfélszolgálata mellett a Kanizsa várának történetét bemutató tárlatot lehet megnézni 16 és 22 óra között. A hagyományokhoz hűen a MÁV-csoport kanizsai telephelye is várja a vasúttörténet iránt érdeklődőket 18 óra 30 perctől, 20 órától és 21 óra 30 perctől a Csengery úton.
 

Múzeumok éjszakája Nagykanizsán (2018. június 23., szombat)

Programok a Thúry György Múzeumban és a Magyar Plakát Házban, valamint a Netta-Pannonia Kft.-nél

Nyitott Bíróság: Nagykanizsai Járásbíróság

MÁV-csoport: Nagykanizsai telephely

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.