Nemzeti Közművek: több ezer társasház igényelte a téli rezsicsökkentést
A fogyasztói közösségek, társasházak többsége igényelte a társasházaknak lakásonként járó 12 000 forintos juttatás jóváírását, amelynek összértéke az 1 milliárd forintot is meghaladta - tájékoztatta a Nemzeti Közművek az MTI-t hétfőn.
Az egyetemes szolgáltató közleménye szerint több mint négyezer fogyasztói közösség igényelte a május 31-i határidőig a juttatást, amit háromezernek a Nemzeti Közművek földgázszolgáltatója már jóváírt.
Az egyetemes szolgáltató a fogyasztói közösség kérelmét a kormányrendelet alapján 15 munkanapon belül megvizsgálja, a következő hetekben a kései igénylők részére is megtörténik a jóváírás - közölték.
Az óránként 20 köbméter (m3/h) vagy a feletti gázmérővel rendelkező fogyasztói közösségeknek, azaz a nagy társasházaknak a 97 százaléka, az óránként 20 köbméter alatti gázmérővel rendelkező fogyasztói közösségeknek pedig a 40 százaléka igényelte a jóváírást.
Az utóbbiak jelentős része 2 lakásos közösség (például ikerház). Közülük sokan a módosító rendelet alapján már nem voltak jogosultak további juttatásra, hiszen a fogyasztói közösség egyetemes szolgáltatónál vezetett földgázfolyószámláján a korábban már megkapott jóváírás és a lakásonként járó 12 000 forintos összeg különbözete jelenik meg.
A fogyasztói közösségek tájékoztató levelet kaptak a folyószámlán biztosított különbözet jóváírásáról - jelezte közleményében az egyetemes szolgáltató.
MTI
A rovat további hírei: Belföld-külföld
Koronavírus: enyhén csökken a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
2023. jún. 2. 07:05A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben kilenc városban a "mérsékelt", míg 11 helyszínen az "emelkedett" tartományba esik.
Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, de így is sok napsütés és kevés csapadék várható az első nyári hétvégén
2023. jún. 2. 06:00Néhány Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet az első nyári hétvégén, de így is sok napsütés és kevés csapadék várható. A szél olykor élénk, néhol erős lehet.
A kormánynak hála olcsóbb lett az avokádó és a mangó
2023. jún. 1. 10:55És olcsóbb lett a bio spagetti, a kókuszzsír is. A kötelező akciózás a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására hozott kormányzati intézkedés a magyar családok és nyugdíjasok védelmére. A G7 cikkét a 444.hu szemlézte.
Koronavírus - Elhunyt öt beteg, 171 az új fertőzött Magyarországon
2023. jún. 1. 10:40Az elhunytak száma 48 873-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 2189.
Idén jobban fizet a diákmunka
2023. jún. 1. 08:12Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni.
Júliustól az állam helyett magánvállalat, a MOHU MOL Zrt. végzi a hulladékgazdálkodást
2023. máj. 31. 08:12Az új koncessziós modellben az állam helyett egy magánvállalat, a Mol hulladékgazdálkodási vállalata, a MOHU MOL Zrt. fogja végezni a hulladékgazdálkodást. Júliustól ők veszik át, gyűjtik, szállítják és előkezelik majd a lakosságtól, intézményektől, gazdálkodó szervezetektől származó, nagyjából évi 5 millió tonna hulladékot.
Erős országos és balatoni turisztikai szezonra számít idén a Magyar Turisztikai Ügynökség
2023. máj. 31. 07:05Az igazgató az év legfontosabb szakmai feladatának nevezte az online pénztárgépet alkalmazó, illetve jeggyel látogatható vendéglátóegységek és a turisztikai attrakciók csatlakozását a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (NTAK). A tesztidőszak már zajlik, július elsejétől pedig kötelezővé válik a csatlakozás.