Óperencián túl

facebook megosztás

A Rozgonyi-iskola galériájában megnyílt Óperencián túl című kiállítás a nyolcadik és egyben utolsó tárlata volt ennek a tanévnek. Voltak olyan alkotások, amelyeken több héten át dolgoztak a diákok. – Ez a kiállítás a népmeséhez fűződik. S az én rajzom a Csaba királyfit ábrázolja. Azt a képet egy hónapon keresztül csináltuk - tette hozzá Marton Dóra Virág.

Az utolsó kiállítás egyben az egész éves alkotói munka elismerése is. – Ez az évi utolsó kiállításmegnyitónk, már csak a naptár is így akarja. Hagyományosan az utolsó kiállításunkat az iskola tanulóinak munkáiból állítjuk ki. Nem csak rajzszakkörösöknek az alkotásai láthatók itt, hanem amik egyszerűen rajzórán vagy napköziben születnek. Kicsiket megünnepeljük ezzel tulajdonképpen saját magunkat - mondta Jeszenői Csaba, a Rozgonyi-iskola igazgatója.

A Rozgonyi-iskolában a következő tanévben is szeretnének minél több kiállításnak otthont adni.  

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.