Rangos elismerést kapott a Zalaegerszegi Törvényszék egyik nyugalmazott bírája

facebook megosztás

A Kúria és a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete szervezésben, 2018. június 18-án konferenciát rendeztek a fővárosban, Kúria Dísztermében, ahol dr. Vértényiné dr. Futó Gabriella, a Zalaegerszegi Törvényszék nyugalmazott bírája az egyesülettől „Örökös tag” címet kapott. A részletekről dr. Vándor Virágot, a törvényszék sajtószóvivőjét kérdeztük.

– Az 1993-ban alakult Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete és a Kúria közös, „A közigazgatási bíráskodás múltja és jövője” című rendezvényét dr. Darák Péter, a Kúria elnöke nyitotta meg, az egybegyűlteket pedig dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke köszöntötte. A rendezvényen előadást tartott dr. Lomnici Zoltán az Egyesület alapító elnöke, dr. Stipta István egyetemi tanár, dr. Petrik Ferenc és Bauer Jánosné, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott kollégiumvezetői, dr. Kozma György a Kúria nyugalmazott kollégiumvezetője, Kalas Tibor a Kúria kollégiumvezetője, valamint dr. Demjén Péter az Észak-magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezetője is – részletezte a sajtószóvivő. – A konferencia levezető elnöke pedig dr. Hajnal Péter, a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének elnöke volt.

A rendezvényt követően került sor az elismerések átadására, mikor a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete örökös tagsággal ismerte el az egyesületben huzamos időn át tevékenykedő bírákat, köztük a Zalaegerszegi Törvényszék nyugalmazott bíráját, dr. Vértényiné dr. Futó Gabriellát is.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.