Reklámtáblát törtek, majd egymást ütötték az egerszegi fiatalok

facebook megosztás

Valószínűleg a „szokásos”, kamaszok között nagyon is divatos feltűnési „kényszer” volt a kiváltó oka egy egerszegi, fiatalkorúakból álló galeri garázda viselkedésének. Hiszen a fiatalok egyik legnagyobb vágya a feltűnőség, a kitűnés a korosztályból, a hírnév. És ez, a kamaszok által sokszor legyőzhetetlen feltűnési kényszer vezet ahhoz, hogy a végén a meggondolatlan fiatal csuklóján kattan a bilincs. Úgy teszik tönkre – sokszor visszavonhatatlanul – az életüket, hogy azt akkor fel sem fogják: a szép jövőről szőtt álmok értelmetlen semmibe veszésére, sokszor csak évek múltán, a börtönablak rácsain kifelé nézve döbbenek rá.

„Jó úton” halad e felé az az egerszegi kamaszokból álló banda is, akik tavaly reklámtáblát törtek, majd egymást ütötték a megyeszékhelyen. Az elszomorító büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta a kanizsaujsag.hu olvasóit.

2017. április 13. napján, 22 óra körüli időben két fiatalkorú fiú - akik korábban már álltak bíróság előtt –, egy kiskorú társaságában Zalaegerszegen, a kórház környékén találkoztak egy ismerőseikből álló egerszegi társasággal, akikkel aztán együtt indultak a belváros felé. A Mártírok úton haladva a Belvárosi Nyelviskola világító reklámtáblájához értek, melyet az egyik fiú rongálási szándékkal, két alkalommal is megütött, de az nem tört be. Ekkor a társa is megütötte a táblát, mely ekkor már betört. A rongálással okozott kár 55.000 Ft volt, mely az eljárás során nem térült meg.

Ezután a Vizslapark irányába haladtak tovább, ahol szóváltás alakult ki az egyik fiú és a társasághoz csatlakozó kiskorú között. Egy harmadik személy kettejük közé állt a dulakodás megakadályozása céljából és kis erővel meglökte a támadni készülő fiatalkorút, aki ezért ököllel, a bal szeménél megütötte őt. Az ütés után még egyszer meglökte a terheltet, akit a szóváltásban érintett fiú eztán a földre vitt, ezzel a dulakodás befejeződött, a vádlott és társaik elhagyták a helyszínt. Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a fiúk ellen garázdaság, rongálás és testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járásbíróságon.

Papp Attila

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.