Sárkányos szombat, erős mezőnnyel

facebook megosztás

A pénteki iskolai futamok után ma a felnőttek szálltak vízre. Idén 32 csapat nevezett, s ezúttal 10 fős hajók szelték a vizet a céges és baráti csapatok kategóriájában egyaránt.

A kanizsai Csónakázó-tó számos lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra – vagy éppen az aktív pihenésre, fogalmazott Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, amikor megnyitotta a hagyományos viadalt.

–  Az elmúlt években megnőtt a vízi élet a tó környékén, köszönhetően a kajak-kenu egyesületnek, az edzőknek, és azoknak a fiataloknak, versenyzőknek, akik nap mint nap gyakorolják és népszerűsítik a sportágat. A következő években újabb fejlesztések lesznek a Csónakázó-tónál és környékén, hogy ne csak a lovasok vagy a kerékpárosok találják meg a sportolás lehetőségét a kajak-kenusok mellett, hanem minél többen, akik itt akarják eltölteni a szabadidejüket – mondta a politikus.

A cégek versenyében a Keri Senior győzött a Borzong a tó és a Siroma Plast előtt, a baráti társaságoknál Thor Fighters, Kanizsai Futóklub, Húsz Lóerő volt a dobogósok sorrendje. A települések mezőnyében a Megyavonat (Fonyód) végzett az élen, maga mögé utasítva a Hullámtörők (Letenye) és a Csapi Csapata (Csapi) egységét.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.