Semmelweis-napi ünnepségen vettek részt az egészségügyi alapellátásban dolgozók

facebook megosztás

A hétköznapi, megszokott életünkben sokszor fel sem fogjuk az egészségügyben dolgozók munkájának értékét – így fogalmazott Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere az egészségügyi alapellátásban dolgozók Semmelweis-napi ünnepségén. A Honvéd Kaszinóban tartott rendezvényen – a hagyományoknak megfelelően –  a nívós szakmai munkáért járó elismerő emléklapokat is átadtak.

A magyar egészségügy legnagyobb ünnepe a Semmelweis-nap. Az anyák megmentőjének tiszteletére a kormány 2018-at Semmelweis-emlékévvé nyilvánította.  Erre és az egészségügyben dolgozók töretlen hitére és munkájuk fontosságára is rávilágított beszédében Dénes Sándor polgármester. – Amíg egészségesek vagyunk, természetes állapotnak tekintjük azt. Amint azonban megbetegszünk, fájdalmunk felülír minden más szükségletet, és csak a mielőbbi gyógyulás foglalkoztat bennünket. Ezért sokszor, a hétköznapi, megszokott életünkben fel sem fogjuk az egészségügyben dolgozók munkájának értékét, jelentőségét – hangsúlyozta.


A Semmelweis-napi ünnepségen a hagyományoknak megfelelően a nívós szakmai munkáért járó elismerő emléklapokat is átadtak

A Tükörteremben rendezett ünnepségen azok az ápoló- és védőnők, háziorvosok és asszisztensek voltak jelen, akik éppen nem a betegeket szolgálták. Az idei Semmelweis-napi ünnepségen is átadták az elismerő emléklapokat. A kitüntetéseket azok kaphatják, akik minden nehézség ellenére nívósan és a betegek érdekeit minden más elé helyezve végzik hivatásukat. – Néhány éve az önkormányzat támogatásával az egészségügyi alapellátás minden szakterületéről kiemelünk egy-egy dolgozót a kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként. Illetve idén is – a tavalyi évhez hasonlóan – a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Zala Megyei Szervezete is elismeri két kolléganő munkáját – tájékoztatott Stimeczné Dr. György Bernadette, az Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetője.

Az egészségügyi szakdolgozói kamara Zala megyei szervezetének kitüntetését idén Barna Zoltánné és Vincze Gusztávné érdemelte ki.

Díjazottak:

Dr. Kertész Edit – gyermek háziorvos
Dr. Szakáll Erzsébet – felnőtt háziorvos
Dr. Pálffy Erzsébet – ifjúságorvos
Dr. Róka Andrea – fogszakorvos
Bedő Magdolna – felnőtt háziorvosi asszisztens
Anek Mária – területi védőnő
Kuti Márta – ifjúsági védőnő
Horváthné Domján Ildikó – ifjúsági védőnő
Tislarics Ferencné – ifjúságorvosi asszisztens
Barna Zoltánné – gyermek háziorvosi asszisztens
Vincze Gusztávné – felnőtt háziorvosi asszisztens

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.