Szécsi Pál est Kendlimajorban

facebook megosztás

Az Egri Pinceszínház Társulat és a Ludvig Nemzetközi Művésztelep kapcsolata nem új keletű. Tegnap este Szívós Győző Szécsi Pált idézte meg. A színművész korábban a Retró Kávéházi Esték sorozatban már fellépett Kanizsán, akkor Máté Péter dalokat adott elő. Azt mondta, a 60-as, 70-es évek szerzeményeit ma sem kell magyarázni, azok önmagukért beszélnek. - Én mindig arra törekszem, hogy ne csak egy szimpla koncert legyen a fellépésem, hanem adjak egy kicsivel többet. Tehát megismertessem a művészt is – most éppen Szécsi Pált. Az életét. A dalok között az életéből mondok el történeteket, vagy róla mesélek történeteket a családtagok, vagy a barátok elmondásai alapján. Így állítom össze a műsort, hogy minél színesebb, többrétegű legyen – fogalmazott Szívós Győző színművész.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.