Szerdán internetes csalók, sikkasztó pénztárkezelő, kábítószert rejtegető és egy strici banda is bíróság elé áll

facebook megosztás

Szerdán internetes csalók, sikkasztó pénztárkezelő, kábítószert rejtegető és egy strici banda is bíróság elé áll majd a megyeszékhelyen. A holnapi nap zalaegerszegi bírósági eseményeit alábbi összefoglalónkban olvashatják.

Különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette

Folytatólagos tárgyalására megy holnap a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa elé K. R., akinél a megyeszékhelyi Csácsi-hegyen jó nagy adagnyi kábítószert találtak.

A vád szerint a K. R. terhelthez köthető, zalaegerszegi, Csácsi-hegyen található ingatlanon – lakossági bejelentés alapján – 2017. február 15-én házkutatást tartott a nyomozóhatóság. Ennek során több csomag növényi törmeléket, kristályos anyagot és két akasztós mérleget is találtak. A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a lefoglalt növényi törmelék kábítószernek minősülő hatóanyagot tartalmazott, melynek mértéke a büntető törvénykönyvben meghatározott, úgynevezett különösen jelentős mennyiséget is jócskán meghaladta, hiszen annak 300 %-a volt.  A kristályos anyag pszichoaktív hatóanyag tartalma pedig meghaladta a csekély mennyiség felső határát. Mindezek miatt, különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettével vádolják K. R. terheltet az ügyészek: a holnapi, folytatólagos tárgyaláson további tanúk meghallgatása várható majd.

Körjegyzőségi sikkasztó

Szintén a megyeszékhelyre, de már a járásbíróság Szalai Csabáné dr. Horváth Katalin vezette büntetőtanácsa elé idézték holnapra – ugyancsak folytatólagos tárgyalásra – Cs. T. A.-nét, akinek a terhére 4 millió 798 ezer 465 forintos kárt okozó sikkasztást rónak az egerszegi ügyészek.

A vádlott egy zalai körjegyzőségnél volt igazgatási előadó, aki pénztárkezelési feladatokat is ellátott. A vád szerint Cs. T. A.-né anyagi problémákkal küzdve arra az elhatározásra jutott, hogy a házipénztár – általa őrzött – pénzkazettájából tulajdonít el kisebb összegeket. 2007 és 2012 között heti rendszerességgel 10-15 ezer forintot vett ki a kasszából. A 2012. december 28-i elszámolásnál közel 5 millió forintnak kellett volna a házipénztárban lenni, ám a vádlott csupán 114 ezer 430 forinttal tudott elszámolni.

Internetes csalók

Ugyancsak Szalai Csabáné dr. Horváth Katalin ítél majd annak a két zalaegerszegi férfinek a bűnügyében, akik közel 100 hiszékeny embert csaptak be egy, a weben működtetett áruház segítségével.

Az elsőrendű vádlott S. R. és másodrendű bűntársa, B. gyermekkori barátok voltak. B. terhelt a korábbi évekről már tapasztalattal rendelkezett elektronikai és számítástechnikai eszközök internetes kereskedelmi tevékenységével kapcsolatban, így a terheltek 2014 augusztusában közösen határozták el, hogy alapítanak egy gazdasági társaságot hasonló üzleti tevékenység végzése céljából. B. vádlottal szemben, ebben az időben több büntetőeljárás is folyamatban volt, illetve ezen időszakban szabadságvesztés büntetés hatálya alatt is állt, amely miatt úgy döntöttek, hogy az elsőrendű vádlott S. R. lesz a létrehozott cég tulajdonosa és vezető tisztségviselője is, a társaságot azonban közösen működtetik.

Ennek megfelelően 2014. augusztus 13. napján S. R. megalapította az Elektro-Hardver Mánia Kft-t, amely a cégnyilvántartásba 2014. augusztus 29. napján került bejegyzésre. A cég önálló cégjegyzésre jogosult tagja S. R. lett, az ügyvezetést és a képviseletet ő látta el az egyszemélyes kft.-ben, azonban a vállalkozás bankszámlája felett 2015. február 17. napjától B. vádlott is rendelkezésre jogosult volt. A terheltek az Elektro-Hardver Mánia Kft. tevékenysége keretében, először 2014 őszétől a www.elektro-hardver.eu honlapon, majd 2015 tavaszától a www.video-elektro.eu honlapon webáruházakat kezdtek működtetni, ahol különböző elektronikai és számítástechnikai cikkeket kínáltak eladásra, mindkettejük aktív közreműködése mellett. Az internetes áruházakban a vásárlásra jelentkező vevők egy része a megrendelt termékek ellenértékét az Elektro-Hardver Mánia Kft. bankszámláinak egyikére utalták át vagy fizették be, a megrendelt árucikket azonban nem kapták meg.

Ugyanis a két vádlott, 2014. december 14. napja és 2015. augusztus 6. napja között, az internetes vásárlások során – rendszeres és jogtalan haszonszerzésre törekedve – nem kevesebb, mint 76 sértettet tévesztett meg, ugyanis az általuk eladásra kínált termékek valójában nem is álltak a rendelkezésükre. A vételárnak a sértettek általi kifizetését követően az árucikkeket a részükre nem küldték meg, az sem szándékukban, sem pedig módjukban nem állt, a céljuk kizárólag a sértettek által átutalt összeg megszerzése volt. Nézzünk néhány példát a 76 esetből, hogyan is „működött” a két csaló.

Egy sajószentpéteri sértett 2014. december 13. napján, a terheltek által működtetett www.elektro-hardver.eu honlapon elérhető webáruházból megrendelt egy SEAGATE Backup Plus 4 TB külső merevlemezt. A kedvezőbb ár miatt fizetési módként a vételár előre történő banki utalását választotta, így a sértett elutalt 41.765,- Ft vételárat, továbbá 1.000,- Ft postai költséget a megadott bankszámlaszámra. Azonban a terheltek a megrendelt terméket a sértett részére nem küldték el, különféle kifogásokkal álltak elő, majd utóbb számára elérhetetlenné váltak és az előre átutalt összeget sem fizették vissza. Egy egri lakos is hasonló módon járt pórul: szintén 2014. december 13. napján megrendelt egy SONY Alpha SLT-A77II típusú digitális fényképezőgépet. A kedvezőbb ár miatt fizetési módként a vételár előre történő banki utalását választotta, ezért elutalt 311.560,- Ft vételárat, továbbá 1.000,- Ft postai költséget. A terheltek a megrendelt terméket a sértett részére nem küldték el, ugyancsak különféle kifogásokkal álltak elő, majd utóbb a sértett számára elérhetetlenné váltak és az előre átutalt összeget sem fizették vissza. Szám szerint hetvenhat hiszékeny embert csapott be így S. R. és B. terhelt, 2 millió 804 ezer 253 forintnyi kárt okozva nekik ezzel, amelyből mindössze 100.000,- Ft térült meg csupán. Mindezek miatt összesen 76 rendbeli, különbözőféleképpen minősülő csalás vétségével és csalás bűntettével vádolta meg a két férfit a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Zalai stricik a bíróság előtt

Első tárgyalására megy holnap a Zalaegerszegi Járásbíróságra az a kerítő banda, akik fiatal lányokat vittek ki Németországba, hogy ott prostituáltként dolgoztassák őket. A strici galerit H. M. vezette, tucatnyi társa pedig az „üzletmenet” zavartalan lebonyolításában segédkezett neki.

A vád szerint H. M.2011 és 2016 között részben nagykorú, részben pedig a 18. életévüket még be nem töltött lányok prostitúcióját szervezte. Őket általában Németországba utaztatta, s ott apartmanokat bérelt, hirdetéseket adott fel, valamint fogadta a kuncsaftok hívásait. Mindebben közreműködött a férfi akkori élettársa, a II. rendű vádlott is. A nő elsődlegesen a lányok tevékenységét felügyelte, illetve összeszedte tőlük a pénzt. Az I. és II. rendű vádlottak ebből a bevételből finanszírozták a prostitúciós tevékenységet, a pénz nagy részét azonban Magyarországon élték fel.H. M. ezt a tevékenységét, alkalomszerűen Magyarországon is folytatta, oly módon, hogy a lányok egy részét Zala megyei lakóhelyére költöztette, ahonnan őket vagy a férfi vagy pedig a III. – XII. rendű vádlottak valamelyike közvetítette ki.

A héten 3 tárgyalási napot is tartanak – szerda, csütörtök, péntek – a bűnügyben, ítéletet dr. Seruga Teodóra hoz majd.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.