Táboroznak a Szikrák

facebook megosztás

Ez nem csupán egy gyermekmegőrző, itt szakmai munka folyik – így fogalmazott Tóth István, a Szikrák Táncegyüttes vezetője. A gyerekek az év folyamán rábaközi táncokkal ismerkedtek meg, most pedig elkezdték a koreográfia betanulását.

– A Kiskanizsai Búcsún szeretnénk majd ezt a táncot bemutatni, ez lesz a következő fellépésünk június 30-án, illetve aznap Fityeházon lesz még egy fellépésünk. Arra szeretnénk ezzel a tánccal elkészülni, illetve elkezdünk még egy zalai táncanyaggal ismerkedni, amit majd augusztusban, a következő edzőtáborunkban szeretnénk befejezni – fogalmazott Tóth István a Szikrák Táncegyüttes vezetője.

A gyerekek között van olyan, aki már az általános iskola előtt megismerkedett a néptánccal.

– Anyukám néptánccsoportot vezet, ott ismerkedtem meg ezzel először. Aztán amikor első osztályos lettem, ott is volt néptánc csoport, és jelentkeztem - mondta Balogh Csongor András.

Csongor néptáncos párja szintén évekkel ezelőtt ismerkedett meg ezzel a művészeti ággal, ma már rendszeres résztvevője a táboroknak. Mint mondja, a program a tánctanulás mellett a barátságok elmélyítését is szolgálja.

– Mindig együtt vagyunk, sokat beszélgetünk, dalokat tanulunk, és ismerkedünk egymással – tette hozzá Szűcs Rebeka Hanna.

A néptáncos tábor természetesen nem csak folyamatos tanulásból és gyakorlásból áll, a gyerekeknek minden nap van lehetőségük kikapcsolódásra, játékra, vagyis arra, hogy élvezzék a vakációt. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.