TehetségM/Kutató: Nem csak a kabalájának köszönheti sikereit

facebook megosztás

Kómár Kittinek lassan már a védjegyévé válik – erős és tiszta hangja mellett – az a piros, gyöngyfűzött nyaklánc, amit minden népdalversenyén visel. Az ikertestvére által készített kiegészítő eddig mindig szerencsét hozott, de a fiatal lány nem csak a kabalaékszernek köszönheti a sikereit.


Kómár Kitti kortársai körében is népszerűsíti a népi kultúrát (Fotó: Gergely Szilárd)

A zalaszabari származású Kómár Kitti zenei tanulmányai – sokakéhoz hasonlóan – zongora- és szolfézsórákkal kezdődtek az általános iskola alsó tagozatában. A lány különleges énekhangjára zenetanára, Tánczos Laura figyelt fel.

– Laura néni volt az, aki tulajdonképpen bevezetett a népzene és a népdalok világába, egy idő után pedig arra buzdított, hogy tegyem próbára a tudásom – meséli Kitti. – Az első fellépésem egy Pacsán megrendezett, adventi énekversenyen volt, amelyen harmadik lettem. A dobogós helyezés meghozta az önbizalmamat, s onnantól kezdve majd’ minden évben indultam valamilyen megmérettetésen.

Kómár Kitti most már a Dr. Mező Ferenc Gimnázium 9. osztályos tanulója, és énektanárával, Németh Renátával folytatja a felkészülést. Ez az együttműködés is gyümölcsözőnek bizonyul, miután a fiatal tehetség nemrég aranyminősítéssel tért haza a „Tiszán innen – Dunán túl” országos népdaléneklési verseny megyei fordulójáról. Kitti népes mezőnyben állta meg a helyét: a kétnapos programon mintegy hétszáz diák szerepelt. A népdalénekes lázasan, családi körben is készült a megmérettetésre.

–  Nagyon sok támogatást kapok a családomtól, de az egyik legfőbb támaszom a nagymamám, aki nagyon szeret énekelni, s rengeteg népdalt ismer. Zalaszabarban él, és valahányszor meglátogatom, szinte nincs olyan alkalom, hogy ne gyakorolnánk együtt egy picit. A versenyek előtt is segít a felkészülésben, de szerencsére ezt nem csak róla mondhatom el: a baráti körömben is jó páran vannak, akikkel néha összejövünk csak úgy, énekelgetni.

Kitti családjában fontosnak tartják a népi kultúra ápolását, mindenki tesz azért a maga módján, hogy a zalai örökséget őrizze és tovább gyarapítsa. A mezős diáklánynak, aki hosszú éveken keresztül néptáncolt is, nem titkolt célja, hogy a kortársai körében is népszerűsítse ezt. Úgy látja, erre most jó esély van, hiszen a pár éve divatba jött, népimotívumos ruhákra és kiegészítőkre a fiatalok is vevők.

Nemes Dóra

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.