Továbbra is hozza a dobogós helyeket

facebook megosztás

Horváth Ádám, a Kanizsa Motocross SE 10 éves, 65 ccm-es KTM-mel versenyző motocross versenyzője újabb két versennyel készül a számára még hátralévő két Eb-kvalifikációs versenyére.


Szurkolói szerint is időnként szárnyal az ifjú kanizsai motoros, Horváth Ádám

Ennek jegyében indult a Klíma Szig Kupa 2. fordulójában Kalocsa-Foktőn, ahol kiváló versenyzéssel mindkét futamában a második helyen intették le, összesítésben is másodikként zárva. Kaposvár-Zselickislakon már az utánpótlás országos bajnokság 4. fordulójában volt érdekelt. A juniorok versenyével együtt rendezték a felnőttek ob-futamát is, így még keményebb körülmények fogadták a fiatalokat. Horváth Ádám végül rajtja után harmadikként zárt és összesítésben is a dobogó harmadik fokára állhatott, mindezek mellett a tabella harmadik helyére is feljött.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.