Véget ért a SZKES tábor

facebook megosztás

A tábor mind a 36 résztvevőjéről sugárzott a jókedv a Honvéd Kaszinóban. A nagyrészt alsós tanulókból álló csoporttagoknak az is nagyon tetszett, hogy a tánc mellett más nyárias programokra is szakítottak időt. – A strandolás tegnap nagyon jó volt. A barátnőimmel strandoltunk, és sokat játszottunk, meg fagyiztunk is - mondta Fizl Amina.

A nyári szünidő első hetét tánctáborral kezdő fiatalok nem tétlenkedtek, hiszen egy teljesen új koreográfiát is megtanultak, amit tegnap este – a programsorozat zárásaként – be is mutattak. – Úgy fogjuk zárni a tábort, hogy lesz egy kis bemutató a szülőknek, ahol megmutatjuk, hogy mivel foglalkoztunk a tábor során. S bemutatjuk azt a koreográfiát, amit tanultunk. 36 gyerek jött idén táborba, úgy gondolom, hogy ez nagyon szép létszám, mivel már nagyon sok helyen vannak táborok, már az iskolák is szerveznek. A tábor célja az, hogy jól érezzék magukat a gyerekek - fogalmazott Szécsényiné Kápolnás Edina a Honvéd Kaszinó SZKES Dance Tánccsoportjának szakmai vezetője.

A tábor után csak pár hét pihenőt kapnak a SZKES táncosai, hiszen augusztusban már megkezdődik a felkészülés a versenyszezonra.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.