A Megyei Jogú Városok Szövetségének képviselőivel egyeztetett Gulyás Gergely

facebook megosztás

Szita Károllyal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökével és Szalay Ferenccel, Szolnok polgármesterével egyeztetett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a megyei jogú városok működéséről - közölte az MJVSZ kedden az MTI-vel.   

A tájékoztatás szerint a keddi megbeszélés témája a Modern Városok Program, a bürokráciacsökkentés és az önkormányzati jogkörök szélesítése volt.   

Azt írták: Szita Károly és Szalay Ferenc arról tájékoztatta a minisztert, hogy jó ütemben haladnak a Modern Városok Program beruházásai a hazai nagyvárosokban. A megyei jogú városok fejlesztését szolgáló 3500 milliárdos program keretében egyebek mellett a gazdaság élénkítését segítő autópályák, gyorsforgalmi utak és ipari parkok épülnek, de sportra és kultúrára is jelentős források jutnak - tették hozzá.   

A 2019-es költségvetésben 135 milliárd forintot különítettek el a beruházások részfinanszírozására, ám ha az építkezések üteme azt kívánja, a kormány kész további forrásokat is biztosítani a büdzsében - mondta Gulyás Gergely miniszter a közlemény szerint.  

Az MJVSZ azt kérte a minisztertől, hogy a kabinet csökkentse egyes településrendezési eljárások bürokratikus terheit, mert jelenleg több beruházás előrehaladását akadályozza a nehézkesen haladó ügyintézés. A közlés szerint Gulyás Gergely azt ígérte, hogy új szabályozás készül, és kérte az MJVSZ-t, hogy véleményezze a településrendezési eszközökről szóló új törvény tervezetét.   

A találkozón Szita Károly segítséget kért Gulyás Gergelytől a kereskedelmi tevékenységek szabályozásában is. Az önkormányzatok ugyanis szeretnék, ha a szabályszegő vendéglátóhelyekkel szemben a jövőben hatékonyabb eszközökkel léphetnének fel, akár a nyitvatartási idő megszegéséről, akár a környék lakóit zavaró hangoskodásról van szó - olvasható a közleményben.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.