A Móricz Kupán is pattog a labda

facebook megosztás

Vasárnap 8.30 órától veszi kezdetét Kiskanizsán az utcák, terek kispályás labdarúgó tornája, a Móricz Kupa.


Tavaly a Bajcsy-Zsilinszky együttese nyert a Móricz Kupa kispályás focitornáján

Fotó: Polgár László

Az utcabajnokság immár negyvenötödik alkalommal került kiírásra és a korábbi hagyományoknak megfelelően a kiskanizsai műfüvesen kerül megrendezésre, a csapatok vasárnap is ott kezdenek.

- Az együttesek vasárnap délelőtt kezdenek, hiszen egész egyszerűen szerettünk volna a labdarúgó-világbajnokság helyosztói elöl kitérni, hiszen minden bizonnyal sokan követik majd nyomon az eseményeket az itteni csapatokból is – mondta el a szerezők részéről Dervalics György. - Persze nem a mostani lesz az egyetlen játéknap, hiszen a következő hétvégén is lesznek meccsek, melyeket a résztvevők körmérkőzéses formában vívnak majd. A kialakuló sorrend alapján aztán az első a negyedikkel, a második a harmadikkal vívja majd az elődöntőt, aztán jöhetnek a helyosztók.

A bajnoki címet tavaly a Bajcsy-Zsilinszky út legénysége szerezte meg.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.