A zalai bírák nem felejtik el a tragikus sorsú dr. Vlasics Antal bírót

facebook megosztás

Csak az hal meg, akit elfelejtenek, tartja a mondás. Nos, a zalai bíróságok nem felejtik el néhai kollégájukat, a tragikus sorsú, zalai származású dr. Vlasics Antalt, akit a Marcali Járásbíróság tárgyalótermében 45 évvel ezelőtt lőttek agyon. Az 1973-ban történtekről, valamint a 2018. július 16. napi koszorúzásról a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője, dr. Vándor Virág tájékoztatta hírportálunk olvasóit.

– A Zalaegerszegi Törvényszék – az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági történelem és hagyományápolás tárgyú pályázatán elnyert támogatása révén – 2016 májusában újította fel a tragikus körülmények között elhunyt dr. Vlasics Antal bíró síremlékét. A becsehelyi születésű, Marcaliban dolgozó bírót egy mentálisan zavart ügyfél lőtte le 1973-ban, a Marcali Járásbíróság egyik tárgyalótermében. Dr. Vlasics Antalt 45 esztendővel ezelőtt a somogyi városban temették el, ám később – 1974 nyarán – a Zalába visszaköltöző édesanyja a szülőfalujában, Becsehelyen, a polai temetőben helyeztette örök nyugalomra – részletezte dr. Vándor Virág. – E sír felújítására nyílt lehetőség az OBH pályázat révén 2016-ban, s a zalai bíróságok azóta július 15-én, a Bíróságok Napján, illetve mindenszentekkor koszorúzással, gyertyagyújtással emlékeznek egykori bírótársukra.

– Idén, a Bíróságok Napja alkalmából a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nemrég kinevezett elnöke, dr. Móritz Krisztián és a Zalaegerszegi Járásbíróság bírája, Ujjné dr. Bánáti Nikoletta helyezte el az emlékezés koszorúját a síremléken – mondta végül a sajtószóvivő.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.