Bene Gábor veszi át az utánpótlás szakmai vezetését az FC Nagykanizsánál

facebook megosztás

Bene Gábor veszi át az utánpótlás szakmai vezetését az FC Nagykanizsánál. Az augusztusban induló szezonban már a 35 éves szakember felügyeli és koordinálja minden korosztályos csapat munkáját az óvodásoktól egészen a 16 évesekig. A már két éve az utánpótláscsapatoknál dolgozó tréner legfőbb céljának azt tartja, hogy minél több fiatalt lehessen rövid időn belül beépíteni az NB III-as gárdába. A nagykanizsai csapatot egykor játékosként is erősítő edző a felnőtt csapat újjáalakult szakmai stábjában is szerepet kapott, Barna László segítője lesz a 2018-2019-es szezonban.

– Nagy feladat egyértelműen, de büszkén vállaltam. Nagyon remélem, egy sikeres szezont tudunk az egész utánpótlás terén is produkálni a kollégákkal, akikkel, úgy gondolom, azért már az elmúlt időszakban elég jól tudtuk együtt dolgozni. Egészen a hétévesektől, sőt, az óvodai futballt is beleértve már az óvodás kortól egészen a 19 évesekig bezárólag szeretnénk egy nagyon sikeres szezont produkálni – fogalmazott Bene Gábor.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.