Bíróság elé áll az osztrák munkaadóját kifosztó magyar házvezetőnő

Rossz hírünket fogja majd kelteni egyik honfitársunk, O-né H. A. a „sógoroknál”, az már egészen biztos, e fölött kár is vitát nyitni. Ugyanis az történt, hogy egy osztrák állampolgár a bizalmába fogadta, felvette házvezetőnőnek, amiért nem nagyon mutatott hálát O-né. Csupán 5 napi munka után – még ugyanazon a napon, mikor az osztrák tulajdonos kórházba került – odahívta az üresen maradt házba a bandáját, és szó szerint üresre pucolták a házat. Mindent elvittek, még a kenyértartó dobozt is… A nő kedden áll a Lenti Járásbíróság elé.

A vádlott, O-né H. A. 2016. szeptember 21-én kezdett el házvezetőként dolgozni egy osztrák állampolgár ausztriai családi házában, ahova őt egyik ismerőse ajánlotta be. A sértett 5 nappal később, 2016. szeptember 26. napján, a délelőtti órákban váratlanul kórházba került, így a házban az ott lakó terhelt egyedül maradt. Ekkor a nő elhatározta, hogy munkaadója távollétét kihasználva, a házból különböző vagyontárgyakat tulajdonít el. Ugyanezen a napon, a késő délutáni órákban O-né H. A.és a házhoz gépkocsival érkező, máig ismeretlen társai szó szerint kifosztották a házat. Az ingatlan különböző helyiségeiből a részben a kórházban lévő sértett, részben pedig a tartósan távollévő élettársa tulajdonában lévő, több tucatnyi, legkülönbözőfélébb vagyontárgyakat összepakolták, és elvitték. O-né H. A. a lopás másnapján – mind, aki jól végezte dolgát –felmondott a munkaadójánál, majd hazautazott Magyarországra.

Lába kélt a kávéfőzőnek, az asztali grillnek, konyhai robotgépeknek, televíziónak, hűtőnek, mosógépnek, lábasoknak, edényeknek, kozmetikai piperecikkeknek, az összes családi ékszernek, kéziszerszámoknak és barkácsgépeknek, de még a kenyértartó doboznak is. Az ellopott dolgok összértéke meghaladta a 4 millió forintot, amely az eljárás során nem térült meg. Mindezek miatt O-né H. A. terheltet lopás bűntettével és lopás vétségével is megvádolta a Lenti Járási Ügyészség, bűnösségéről és büntetéséről a határ menti kisváros járásbíróságának dr. Horváth Zsolt vezette büntetőtanácsa fog majd dönteni. A holnapi, első tárgyalási napon a vádlott és tanúk meghallgatása várható.

Papp Attila